A kormányfő teljes szolidaritását fejezte ki a román kormánynak a drónincidens miatt, egyben óvott az „erős kijelentésektől”.
A kormány a koalíciós tanács hétfői ülése alapján nem feltételez semmilyen problémát a parlament közeledő ülésszakán.
Amennyiben 2026 szeptemberének végéig nem áll helyre a politikai bizalom a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt és annak jelöltje, Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter között, miniszteri és miniszterenök-helyettesi szinten személyi változásra kerül sor.
A miniszterelnök szerint hétfőn a koalíciós tárgyalásokon lehetőség lesz Andrej Danko SNS-elnökkel való találkozóra.
A szlovák(iai) közélet és a nyilvánosság gyakorlatilag ott folytatta, ahol a Ficóra leadott lövések előtt abbahagyta. A Juraj Cintula által elkövetett merénylet mégis korszakhatár, és nehezen elfeledhető mementó.
A szakértő úgy véli, sokkal inkább belpolitikai taktikáról és koalíción belüli pozícióharcról van szó.
Fico kijelentette, továbbra is egyeztetnek a szlovák és az ukrán kormány együttes ülésének lehetséges időpontjáról.
Fico úgy véli, a társadalmi légkör alakulásáért az ellenzék és a média is felelősséget visel.
Európának erősebbnek és ellenállóbbnak kell lennie – mondta a miniszterelnök.
A tárgyalásokon részt vett Szergej Lavrov külügyminiszter is.
Robert Fico szerint arra kell törekednie, hogy a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok ugyanolyan szinten legyenek, mint a leköszönő magyar kormány idején.
Tökösség, következetesség, bátor kiállás az oroszok mellett, vagy meggondolatlanság, brüsszeli hatalom-pukkasztás mindez?
A miniszterelnököt elkíséri Marek Eštok külügyi államtitkár, és Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke is.
Az SaS határozati javaslatot terjeszt a parlament elé Fico moszkvai útjának elítélése érdekében.
Oroszország és Szlovákia elkötelezett a konstruktív párbeszéd fejlesztése mellett.
Robert Fico megerősítette, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseit, mivel azt szeretné, hogy a szomszédja demokratikus és stabil ország legyen.
Fico a május 9-i győzelem napi ünnepségekre utazik az orosz fővárosba.
A csúcstalálkozón megbeszélést folytat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Kötelességünk tovább nyomást gyakorolni a minimálbér növekedésére – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő csütörtök este, mielőtt megkezdte volna éjszakai műszakját.
Azoknak kellene bíróság előtt állniuk, akik terroristát neveltek belőle, reagált az ítéletre a kormányfő.