A tulajdonjogok rendezésére az új atomerőműblokk tervezett építésével kapcsolatban van szükség.
Szlovákia készen áll segítséget nyújtani Magyarországnak az energiaválság kezelésében.
Amikor abba kell belekötni, hogy az oktatási tárca államtitkára, Róbert Zsembera esetében összeférhetetlenség-e, hogy óraadóként a Comenius Egyetem kötelékében maradt, akkor láthatjuk, már beérett a parlamenti és a kormányzati nyári szünet gyümölcse.
Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke több órás tárgyaláson vett részt Robert Fico kormányfővel.
Az építkezésen már minden hibát sikerült elhárítani.
A szorult helyzetben lévő önkormányzati társulások képviselői régóta hangoztatják: a szóbeli politikai ígéretek nem jelentenek kellő jogbiztonságot számukra.
A nyáridőre egyedüliként lábon maradt politikai vitaműsorban Robert Kaliňák védelmi miniszter, és a Smer alelnöke világosan lefektette, merre halad a Smer, és mennyi az annyi.
Egyértelmű állásfoglalás a háború támogatásával szemben.
Robert Ficóval együtt érkezett a politikába, és vele együtt is távozik majd.
Két hőhullám között a szlovákiai politika figyelme egyre inkább az október 24-én esedékes helyhatósági választások felé fordul.
Minél korábban elfogadjuk a jövő évi költségvetést, annál szilárdabb lesz a kormány – mondta a TASR-nek adott interjúban Robert Fico kormányfő.
A kormányfők jelenlegi összetételét olyan csoportnak érzékeli, amely meg akarja találni a közös hangot.
A belpolitikai és társadalmi iránymutatás mellett a miniszterelnök kitért Szlovákia geopolitikai szerepére is.
Az ankarai csúcstalálkozó alkalmából még nem került sor a három legmagasabb közjogi méltóság találkozójára a védelmi miniszterrel, illetve külügyminiszterrel.
Az idei betakarítás rendkívül korán, a Komáromi járásban már június 10-én megkezdődött.
Fico azt hangsúlyozta, a két mohi blokk befejezése 6,7 milliárd euróba került, ami szerinte rendkívül alacsony ár.
A rendkívüli hőségben dolgozó alkalmazottaknak is lehetőséget kell biztosítani a pihenésre olyan területeken, amelyeket szerinte valamilyen módon hűtenek.
A pusztító háborút csak a tárgyalóasztalnál lehet lezárni.
Ha a parlament bezárja kapuit, az az uborkaszezon kezdetének az első jele. Aztán a nyár közepén szokott egy-két olyan hét lenni, amikor még kormányülés sincs. Ilyenkor a politikával foglalkozóknak általában elvonási tünetei vannak...
Kedden Gödöllőn egy óvatos visszatérést láthattunk. Donald Tusk, Robert Fico és Andrej Babiš, mint régi motoros, és Magyar Péter, az új arc, közösen deklarálta, hogy a V4 visszatért.