Hamran: A Főügyészség döntését tudomásul vesszük és tiszteletben tartjuk.
Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerdán ismételten együttműködést ajánlott a Hlas-SD-nek és az SNS-nek.
Robert Ficóék a múlt héten szépen összegyűjtötték a tömeget. Többek között elmondták azt, hogy a szlovákok soha nem fognak fegyvert fogni az oroszokra!
Ignorálja a valóságot és az amerikai kormányzat befolyása alatt áll az államfő és a kormány – jelentette ki Robert Fico.
Fico szerint a jövőben Daniel Lipšic speciális ügyésznek és másoknak is le kell majd mondaniuk.
A nyitrai vállalkozót közvetlenül azután vették őrizetbe, hogy kiengedték őt az előzetes letartóztatásból.
Hamran István ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitány visszautasította, hogy a rendőrség eljárásának politikai háttere lett volna.
Botránynak indult, semmi nem lesz belőle...
Fico csütörtökön még bírálta Vladimír Lengvarskýt, amiért a hazai lezárások alól kibújva a feleségével Ománba utaztak.
Roman Mikulec belügyminiszter pénteken Robert Fico exkormányfő előző esti őrizetbe vételére reagált.
A Hlas szerint a kormány által hirdetett veszélyhelyzet a szlovák állampolgárok szabadságjogainak eltiprására szolgál.
A rendőrség őrizetbe vette Robert Ficót egy pozsonyi tüntetésen, a gyülekezési tilalom megszegése miatt.
A Smer-SD elnöke nem támogatja a februári kínai olimpiai játékok politikai és diplomáciai bojkottját, amivel az emberi jogok tiszteletben tartása miatti aggodalomnak akarnak hangot adni.
A Focus a Markíza televízió felkérésére készítette a politikusok bizalmi indexét vizsgáló felmérést.
Felszólította Čaputovát, hogy ne ignorálja az előrehozott választások iránti nyilvános igényt, és legyen minden állampolgár elnöke.
Amikor elfogatóparancsot adtak ki Miroslav Výboh ellen, több elemző is úgy vélte, ennyire közel még sohasem kerültek a korrupciós vádak Robert Ficóhoz, mint most.
A Smer elnöke szerint az egészségügyi miniszternek nincs meg a kellő politikai támogatottsága még a saját a pártja részéről sem.
A címben szereplő véletlenül szót talán indokolt lenne idézőjelezni.
Magasra tette a lécet a Smer-SD szerdai kongresszusán Robert Fico korábbi kormányfő.
Fico szerint az államfő meghiúsította az előrehozott választásról szóló népszavazást.