A sofőr 4 000 eurót kapott az embercsempészektől a szállításért.
Életveszélyes vállalkozás lélekvesztőkkel átvágni a La Manche csatornán.
A jármű Észak-Macedóniából szállított almát Oroszországba.
Nem kellenek.
149 embert sikerült élve kiemelni a tengerből, eddig öt halottat találtak.
A hajót a román hatóságok őrzik, amíg - a migránsokkal együtt - el nem hagyja a konstancai kikötőt.
A raktérben talált emberek többsége 20 és 30 év közötti afgán férfi.
A migránsok között kilenc olyan kiskorú is van, akinek nincs felnőtt kísérője.
A görög parti őrség szerint a hajó Törökországból Olaszországba tartott.
Belgiumban nem ritkák a hasonló esetek, sokan próbálkoznak az országon keresztül Nagy-Britanniába jutni.
A 17 férfiból és 3 nőből álló csoport tagjai iráni, afganisztáni, szomáliai és indiai állampolgároknak mondták magukat.
A város saját költségvetéséből látta el a náluk illegálisan táborozó 1500-200 menekültet, a polgármester besokallt.
Az olasz kormány csak önmaga dolgát nehezíti.
Hétfőn újabb több száz migránst szándékoznak az Athén közelében fekvő Pireusz kikötővárosba szállítani.
Trükkös fiúk.
A következő években a svédországi Göteborgban 2700 migráns négyéves átmeneti lakásbérleti szerződése jár le,
A szombati a negyedik érkező csoport Máltán a héten.
Törökországban mintegy négymillió menekült él, akik közül 3,6 millió szíriai.
Egy magyar tehervonat vagonjai alatt rejtőzködtek.
A hajón még mindig több mint 130-an tartózkodnak, ők azonban továbbra sem kaptak partraszállási engedélyt.
Bár egyelőre nem tudni, hogy mely uniós tagállamok fogadják be őket, a máltai miniszterelnök megjegyezte, hogy egyikük sem marad Máltán.
A magyar álláspont szerint az illegális migráció veszélyes, nem szabad legalizálni, sem megszervezni.
A razziák konkrét személyek letartóztatására irányulnak.
Az USA-ban jelenleg mintegy 12 millió illegális bevándorló tartózkodik.