Dánia korlátozza a lakónegyedekben élő bevándorlók számát
A Magyar Nemzet arról az új dániai törvénytervezetről készített összefoglalást, amely a párhuzamos társadalmak kialakulásának lehetőségét akadályozná meg.

Bár egyesek diszkriminatívnak és rasszistának minősítik a dán kormány új törvényjavaslatát, amely a párhuzamos társadalmak kialakulásának megelőzését célozza meg, Kaare Dybvad Bek belügyminiszter szerint a héten bejelentett kezdeményezés épphogy segíti a nem nyugati országokból érkező lakosok integrálását.
– nyilatkozta a miniszter.
A törvénytervezet alapján az elkövetkezendő tíz évben legfeljebb harminc százalékra csökkentenék a nem nyugatról érkező bevándorlók arányát a dán lakónegyedekben. A belügyminiszter szerint ugyanis a vallási és kulturális alapon eltérő, párhuzamos társadalmak kialakulása kockázatos.
Dánia évek óta egyike azoknak az európai országoknak, amelyek a legszigorúbb bevándorláspolitikát folytatják, és ezen az sem változtatott, hogy 2019-ben a szociáldemokrata Mette Frederiksen vette át az irányítást a konzervatívoktól.
Az érvényben lévő, szigorú szabályok alapján egyes lakónegyedeket gettóként határoznak meg, ám Kaare Dybvad Bek bejelentette, hogy a hátrányos helyzetű városrészek megjelölésére használt, negatív asszociációkhoz tapadt kifejezést az új jogszabályban nem alkalmazzák.
A gettó kifejezést mindeddig jogszerűen használták az olyan, több mint ezer fős lakónegyedek megjelölésére, ahol a lakosság több mint fele „nem nyugati” származású, és amely legalább két másik kritériumnak is megfelel a következő négyből: a munkanélküliségi ráta meghaladja a negyven százalékot, a felnőttek több mint hatvan százalékának az általános iskola a legmagasabb végzettsége, az átlagjövedelem az adott régió egészének kevesebb mint 55 százaléka, az elítélt bűnözők száma pedig meghaladja az országos átlag háromszorosát. A minden évben frissített lista alapján jelenleg tizenöt dán lakónegyed esik a gettó kategóriájába.
Ezeken a helyeken a gyerekeket legalább heti 25 órára óvodába kell adni, ahol dán nyelvre tanítják őket – máskülönben megvonhatják a szülőktől a családi pótlékot. A gettónegyedekben továbbá szigorúbban ítélhetnek meg egyes bűncselekményeket, mint például a lopást vagy a vandalizmust. Amennyiben pedig egy városrész öt egymást követő éven át is gettónak minősül, úgy felszámolhatják azt, az ott lakókat pedig kiköltözésre kényszeríthetik.