2021. január 30., 19:03

Évszázadokig jó volt a brit katonáknak, most nem felelt meg a migránsoknak

Újabb menekülttáborban csaptak fel a lángok, ezúttal Angliában, a Kent megyei Folkstone városában. A tűzben senki nem sérült meg, az épületekben azonban jelentős kár keletkezett. A rendőrség azt gyanítja, hogy szándékos gyújtogatás történt. 

Tiltakozó migránsok
Fotó: Twitter
Tiltakozó migránsok

A településen ugyanis egy korábbi laktanya adott otthont nagyjából négyszáz migránsnak, akik már korábban is tüntettek, agresszíven viselkedtek, éhségsztrájkba kezdtek a táborban uralkodó, szerintük rettenetes körülmények miatt. A brit média példaként említi, hogy két vécé és egyetlen zuhanyzó jutott egy harmincfős blokkra, valamint hogy a férfiaknak egy közösségi helyiségben kellett étkezniük. Az indulatok azután szabadultak el igazán, hogy a laktanyában is megjelent a koronavírus, egy hónapon belül százhúsz embernél mutatták ki a fertőzést. A bevándorlóknak azonban nem engedték meg elhagyni a tábor területét, sokan félelmükben inkább a szabad ég alatt éjszakáztak.

A tábor bezárását civilek is követelték, petíciójukat 18 ezren írták alá. Csütörtökön az aktivisták tiltakozásképpen művérrel locsolták le az intézmény bejáratát, ezzel jelképezve, hogy „vér tapad” a kormány kezéhez. Nagy felháborodást keltett, hogy a megmozdulást fotózó fényképészt is őrizetbe vették.
Művér migránstábor
Fotó:  Twitter
Művérrel is leöntötték a bejáratot

Másképpen látják a történteket a Westminster-palotában.

Korábban ez a hely adott szállást bátor katonáinknak és a hadsereg személyzetének; sértés azt állítani, hogy nem elég jó ezeknek az embereknek!"

– háborgott Priti Patel belügyminiszter. A Napier-barakk a XVIII. század vége óta működött egészen 2016-ig, mikor a bezárása mellett döntöttek. Menekülttábornak tavaly szeptemberben alakították át, hogy tehermentesítsék a szállodákat, és spóroljanak.

A tárcavezető dühösen leszögezte, hogy nem fogják tűrni az effajta akciókat, egyúttal hozzátette, hogy az adófizetők elleni támadás a szállások megrongálása. A konzervatív belügyminisztert egyébként elfogultsággal aligha lehet vádolni, ugyanis ő maga is bevándorló, indiai és ugandai szülők gyermeke.

Nem ez volt az első eset, hogy a migránsok szabadságuk reményében szándékosan felgyújtották a saját táborukat. A sort még szeptemberben nyitotta meg a görögországi Leszbosz szigetén Moria: a borzalmas körülményeiről hírhedt létesítmény teljesen elpusztult, 12 ezer migráns maradt fedél nélkül. Karácsony előtt Bosznia-Hercegovinában, a Bihács közelében felhúzott, mintegy ezerháromszáz illegális bevándorlónak otthont adó lipai szálláshely vált a lángok martalékává. Néhány nappal ezelőtt pedig egy 75 szíriai családból álló libanoni sátortelepülést gyújtottak fel.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.