A 199 lakosú Pinc község Losonctól pár kilométerre fekszik és idén ünnepli első írásos említésének 700. évfordulóját.
Az idei Szent György-díjat a 10. sz. Szent György Cserkészcsapat vehette át. Tegnap a Szent György-díj átadásával elkezdődött a Szent György-napok rendezvénysorozata.
Derrick Ugandából érkezett, napközben egy multinacionális cég IT-szakembere, este és hétvégén ételfutár, a közösségi médiában pedig népszerű ismeretterjesztő.
Görföl Jenő újabb helytörténeti kiadvánnyal lepte meg Jóka érdeklődő közönségét.
Pénteken a jókai inkubátorházban mutatták be Görföl Jenő jókai olvasókönyvének harmadik részét.
A címben foglaltakról tartott előadást Áldozó István, Győr Város Levéltárának főlevéltárosa a Csallóközi Múzeumban.
Dunaszerdahely idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját. A jubileumi év alkalmából egy új helytörténeti kiadvány jelent meg.
Kevés olyan nagy múltú kis falucska van a magyar történelemben, mint Barsendréd, amelyet egykor joggal neveztek „Endrédvármegyének.”
Dunaszerdahely története dióhéjban.
A Csallóközi Múzeum kiállítótermében Dunaszerdahely újkori krónikája címmel rendezték meg azt a szimpóziumot, amelynek előadói, különféle aspektusokból, a járási székhely 1945 utáni történetével foglalkoztak.
Egy csilizközi község közel ezeréves története.
Idén huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozója.
A múlt feltárása útmutatás a jövőnek.
A zselízi Sacher Polgári Társulás nemcsak a helyi Sacher-kultusz népszerűsítésével foglalkozik, de egyéb helytörténeti vonatkozásokat is igyekszik prezentálni.
Presinszky Lajos és Móricz Zoltán könyvéről.
A 105 éve történt Léván című rendezvényen a helyi Reviczky Házban Müller Péter, a szakosztály vezetője adott elő.
Szűkebb környezetünk múltjának kutatása érzelmi kötődést is eredményez az adott környezethez.
Alig található olyan platformja a felvidéki magyar közéletnek, amelyen ne jelenne meg Szanyi Mária neve.
Rimaszombat magyar iskolái számára szervezett városismereti vetélkedőt a 4. számú Hatvani István cserkészcsapat.
Soha nem jártam személyesen Perbetén. Mégis egyre több szál fűz a tőlem földrajzilag több száz kilométerre fekvő faluhoz, amelynek a történetét talán jobban ismerem, mint a sajátomét.