cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2023. december 11., 10:26

Egy város, amely mindig kínál felfedezni valót

Érsekújvár történelme tulajdonképpen az 1526-os mohácsi vész utáni évtizedekkel kezdődik, amikor három esztergomi érsek: Várdai Pál (1483–1549), majd Oláh Miklós (1493–1568), végül Verancsics Antal (1504–1573) kezdeményezésére fokozatosan kiépítették azt az erődítményrendszert, amely egészen 1663-ig sikeresen védte a várostól északra és nyugatra fekvő területeket a törökök támadásai ellen.

Strba Sándor
A szerző és legújabb könyve
Fotó: Archívum/ma7

Az elmúlt több mint ötödfél évszázad során igencsak mozgalmas volt a város sorsa. Elég csak a törökök kiűzésére, a kuruc felkelésre, az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra, az első és a második világháborúra, a zsidók elhurcolására, a város 1945-ös bombázására, a magyarok ellen elkövetett törvénytelenségekre és a négy évtizedig tartó kommunista uralomra utalni. Ezek az események többnyire mély nyomokat hagytak nemcsak a város épületeiben, hanem az itt élők hétköznapjaiban is.

Sok érseknek volt szerepe a városban
Rudnay Sándor esztergomi érsek címere
Fotó:  Archívum
Mindennek elég nagy irodalma van, de korántsem állíthatjuk, hogy már minden fontosat elmondtak, leírtak, hiszen sokszor felbukkannak olyan emlékek, tárgyak, sőt régi dokumentumok is, amelyek az addigi ismereteket módosítják, kiegészítik vagy akár felül is írják. A város lakói abban mindenképpen szerencséseknek érezhetik magukat, hogy számos történész, értelmiségi foglalta össze érsekújvári kutatásainak eredményeit, sőt az itt született vagy élt híres emberek visszaemlékezéseiben is bőven találni olyan mozaikkockákat, amelyekből színes és sajátos városkép rakható ki.

Hosszan sorolhatnánk a neveket, de közülük most csak egy emberét emelném ki, mivel ő az, aki mindmáig küldetésének tartja, hogy szülővárosa múltjáról, intézményeiről, épületeiről, lakóinak szokásairól és a város szolgálatában végzett szellemi vagy gazdasági tevékenységéről újabb tényeket tárjon fel és tegye mindezt közkinccsé.

A ma már 77 éves Strba Sándor helytörténészről van szó, aki immár a sokadik könyvét tette asztalunkra, ráadásul ezt is elsősorban a saját költségén jelentette meg, noha nyilván többen közreműködtek a megszületésében, őket a 165. oldalon találjuk ábécérendben felsorolva. A szóban forgó kötet címe – Érsekújvár műemlékei – szlovákul, magyarul és angolul is olvasható a fedőlapon, és ebből az is nyilvánvaló, hogy egy háromnyelvű kiadványról beszélünk, tehát a szerző ezt a munkáját egy sokkal szélesebb olvasótábornak szánta, amelynek nem kell, hogy szoros kapcsolata legyen ezzel a várossal, sőt akár a világ más táján élhet és korábban talán nem is hallott erről a felvidéki településről.

A kötethez Benyovszky Mánya Ágnes írt Előszót, és ebben egyebek mellett ez olvasható:

Vajon mi lenne, ha az ezerarcú filmbéli gazember, Fantomas keze egészen Érsekújvárig elérne, és egyik napról a másikra eltüntetné a Korzó kövezetébe ágyazott, a város múltjáról mesélő bronztáblákat vagy a Fő téri Szentháromság-szoborcsoportot? Biztos vagyok benne, hogy ez egyeseknek fel sem tűnne, rezzenéstelen arccal haladnának tovább a szokásos útvonalukon (…) Remélem, lennének olyanok is – magamat is ide sorolom –, akinek azonnal feltűnne a változás, a város testébe beépült fontos részletek hiánya. Ők lesznek azok, akik nagy élvezettel forgatják majd ezt a könyvet…”

El kell mondanom, hogy a múlt század hatvanas éveinek derekán – bejáróként – az érsekújvári gimnázium diákja voltam, és akkor még inkább a magyar szó volt a gyakoribb az utcákon vagy az üzletekben, és maga a város is – noha 1960-ban járási székhellyé „avanzsált” – egykori paraszti múltjának jegyeit még őrizte itt-ott. Mi még a 19. században épült – később Pázmány Péterről elnevezett – gimnázium épületében osztoztunk a tantermeken a szlovákokkal, de később a magyar diákokat „elköltöztették”, jelezve, hogy az egykor szinte színmagyar várost a szlovákság minden téren szeretné birtokba venni. Ez a folyamat már 1919-ben elkezdődött, amikor a cseh légiók olykor brutális eszközökkel, sok halálos áldozatot követelő hadműveleteikkel elfoglalták a várost és elkergették a korábbi városvezetést. Pedig akkoriban még nem voltak kijelölve a trianoni határok, így talán nem meglepő, hogy a „honfoglalók” időnként fegyveres ellenállásba ütköztek, de ezeket – már csak annak folytán is, hogy túlerőben voltak és tüzérségük is volt – véresen megtorolták. A két nemzet együttélése azóta sem mondható harmonikusnak, az 1945 utáni magyarellenes állampolitika pedig még rátett erre egy lapáttal. A legutóbbi népszámláláskor (2021-ben) a város 37 791 lakosából a magyar nemzetiségűek részaránya már csak alig 21,5 százalék volt, ami – ha a magyar anyanyelvűeket is hozzászámítjuk – 9200 főt tesz ki, de a több mint 2500 ismeretlen nemzetiségű között is feltehetően nagyon sok „magyart” találnánk.

Mindezt csak azért említem, mert ezek a demográfiai változások és politikai hullámverések valamiképpen hatással voltak a városban egykor elhelyezett szobrok, emléktáblák és egyéb műemlékek sorsára is. Strba Sándor is bemutat néhányat az eltüntetett vagy megsemmisített alkotások közül. Kossuth Lajos egészalakos szobrát még 1919-ben lebontották, csak egy fénykép őrzi az emlékét. Igaz, 1938-ban, amikor Érsekújvár ismét Magyarországhoz került, hasonló sorsra jutott a csehszlovák légiósok tiszteletére 1922-ben elhelyezett szoborcsoport, amelyre ugyancsak egy fotó emlékeztet.
Kassák
Szilágyi Tibor számos szobrot készített szülővárosának
Fotó:  Archívum

A kiváló helytörténész és érsekújvári lokálpatrióta (aki feleségével évekkel ezelőtt egy magánkönyvtárt alapított és mostanában szívesen kalauzolja az érdeklődőket városnéző történelmi sétákon) egy interjúban elmondta, miért is fogott ennek a könyvnek az összeállításába, miután eredetileg a város személyiségeiről tervezett egy kiadványt megjelentetni:

Ekkor jutott eszembe, hogy Érsekújvárnak nincs egy normális műemlék-jegyzéke, ahol ott a szerző, a mű címe, milyen anyagból van, mikor adták át és hol található. Álmomban sem jutott eszembe, hogy ennek a feltérképezése milyen szenvedéssel jár. Egy hónapig jártam összeírni a szobrokat. Eddig mindig magyarul írtam a könyveket, de voltak olyan szerzők, akikről semmit sem találtam magyarul. Itt segített a mesterséges intelligencia és a nyelvi lektorok. Száz köztéri, mindenki számára hozzáférhető szobor van a könyvben, az iskolákban, galériákban találhatókon kívül ide tartozik a kórház és a vasútállomás csarnoka is.”

Az anyaggyűjtés és a könyv írása során számos kisebb-nagyobb problémával is meg kellett küzdenie, kezdve egy balesettel, folytatva azzal a körülménnyel, hogy a kültéri műemlékeket, különösen az emléktáblákat először alaposan meg kellett tisztítani, hogy a rajtuk levő szöveg jól olvasható legyen a felvételeken.

Több mint 2600 zsidót öltek meg
A holokauszt áldozatait 20 táblán sorolták fel
Fotó:  Archívum
A könyvben a műemlékek alkotóinak (három nyelven olvasható) életrajza mellett kaptak helyet az alkotásukról készült felvételek (pontosan megnevezve, és fellelhetőségüket feltüntetve), amelyek döntő többségének szerzője Berta András. A szerzők betűrendben követik egymást. Ezután néhány oldalon az ismeretlen szerzők alkotásaival ismerkedhetünk, majd két oldalon az eltávolított vagy megsemmisült művek fotói következnek, de Strba Sándor közli az alkotók nevét és azt is, hogy eredetileg hol álltak.

A kötet zárófejezetében a különböző helyeken elhelyezett emléktáblák, reliefek fényképeit és rövid leírását találjuk. Különösen megdöbbentők azok a felvételek, amelyeken (20 táblán) a holokauszt 2652 ismert érsekújvári zsidó áldozatának neve olvasható.

A városban található szobrok egy részét Érsekújvárott született vagy itt élő művészek készítették. A legtöbb mű alkotója Szilágyi Tibor, aki az idén februárban lett 70 éves. Ő készítette a város világhírű szülöttének, Kassák Lajosnak az egészalakos szobrát, amely egy mellékutcában áll, ami véleményem szerint kissé méltatlan hely. A város főterének egyik sarkában áll viszont az Érsekújvárt városi rangra emelő Széchényi Györgyöt megörökítő szoborkompozíciója. A főtér másik sarkában áll az életének utolsó éveiben Érsekújvárott szolgált Anton Bernolák katolikus pap, szlovák nyelvújító egészalakos bronzszobra, amelyet 1937-ben Jozef Pospíšil készített. 1938-ban a szobrot Zsolnára vitték, innen 1946-ban került vissza a városba és 2005 óta áll a mai helyén.

Végezetül ismét B. Mánya Ágnest idézném:

Az épületek falán elhelyezett emléktáblák, domborművek, a városban felállított szobrok, valamint eltávolított, összetört, eltűnt társaik mind-mind részei (voltak) a városképnek, figyelmet érdemelnek. Strba Sándor helytörténésztől, Érsekújvár krónikásától megkapták. Most rajtunk a sor, hogy nyitott könyvvel és szemmel bejárjuk a várost.”
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.