Több alkalommal nyilvánosan kijelentette, szinte provokálva a magát egyértelműen nemzetiszocialista eszmeiségűnek nyilvánító államhatalmat: „A mi jelvényünk a kereszt és nem a horogkereszt.”
Esterházy Jánosra emlékeztek Kassán, ahol halálnak évfordulóján megkoszorúzták a gróf mellszobrát a Csáky-Dessewffy palota udvarán.
A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság Esterházy-díjjal tüntette ki Bíró László katolikus tábori püspököt és František Lízna cseh jezsuita szerzetest.
Esterházy-díjban részesül Bíró László, római katolikus püspök és František Lízna, csehországi jezsuita szerzetes pap.
Az első alkalomkor ökumenikus istentiszteletet tartanak a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnában.
Szeretni csak az tud, aki áldozatot hoz. Esterházy János az életét adta, mert szeretett.
Esterházy János kapcsán elhangzott, hogy a gróf "fáradhatatlanul segítette nyolcvan évvel ezelőtt a Magyarországra érkező lengyeleket, akik a vörös zászlók alatt a Nyugatról és a Keletről támadó bűnözők elől menekültek".
Két régió történelme és szellemi öröksége kapcsolódott össze azzal, hogy mátyusföldi diákok látogathattak el a zoboraljai Esterházy János Zarándokközpontba.
A rangos elismerést Cebula Pawel, minorita szerzetes, Esterházy boldoggá avatási perének posztulátora vette át.
A diákok október első heteiben az alsóbodoki zarándokközpontba is ellátogatnak majd.
Közel ezer, a V4-ek országából érkező zarándokot fogadott az Alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont Esterházy János földi maradványai végső nyugalomra helyezésének második évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen.
Isten Szolgája Esterházy János földi maradványai végső nyugalomra helyezésének második évfordulója alkalmából szervezett ünnepi szabadtéri szentmisére és lelki programra invitálja a híveket az Alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont szeptember 14-ére.
Egy igaz embert bemutató film készült a vértanú Esterházyról. A film alkotóival is beszélgettünk Gombaszögön.
"A múlt év decemberében fogtunk a munkához, és mintegy hétórányi nyersanyagot vettünk fel. Ezt kellett kerek egésszé gyúrni, időrendbe rakni, egy órába sűríteni."
Esterházy János élete és vértanúsága ma is azt üzeni, tartsunk ki hitünkben, magyarságunkban és ragaszkodjunk szülőföldünkhöz.
Esterházy Jánost mindmáig háborús bűnösként kezeli a cseh és a szlovák állam.
Esterházy János grófként kényelmes életet élhetett volna, de a huszadik század a magyaroknak nem kedvezett, hiszen két világháború sújtotta Európát.
Az előadásokat egy ősszel megjelenő kiadványban is elolvashatják majd a téma iránt érdeklődők.
Esterházy imádkozott ellenségeiért, valamint azért, hogy a közép-európai népek, amelyek "még vállalják a keresztény európai gyökereket, végre már fogjanak össze, különben elveszünk".
Csatlakoztak Esterházy János boldoggá avatásának óhajához, valamint rehabilitációjának sürgetéséhez.