Ahol mindannyian otthon lehetünk – Az Esterházy János emléknap mélységei
Közel ezer, a V4-ek országából érkező zarándokot fogadott az Alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont Esterházy János földi maradványai végső nyugalomra helyezésének második évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen. Esterházy János családjának leszármazottai szerint Alsóbodok egy olyan hely, ahol mindannyian otthon lehetünk, mert szentség és magasztosság árad itt.
![eje10.jpg eje10.jpg](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/migrated/pictures/egyeb-kepek-11/eje10.jpg?itok=MolauKUj)
A zoboraljai Alsóbodokon elterülő zarándokközpont igazgatója, ifjabb Csámpai Ottóval tizenöt autóbusznyi zarándokot számláltunk, közben a helybelieken kívül szép számban érkeztek hívek mikrobuszokkal és személyautókkal is.
Csámpai Ottó elmondta, minden a Felvidéken működő magyar szervezetnek küldtek meghívót, egyházi vonalon pedig a Pázmáneum polgári társulás szólította meg a híveket, minden felvidéki magyar plébániára kiküldték az esemény értesítőjét, valamint a magyar püspökök is megkapták a meghívót. Felvidék majdnem minden magyar településéről érkezett zarándok az emléknapra, nagyon sokan jöttek Ipolyvidékről és Csallóközből. Zarándokok, szervezetek és méltóságok érkeztek Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból is.
Csámpai Ottó szerint mind a felvidéki mind a zoboraljai magyarság életére nagy jelentősége van a zarándokközpont létezése, hiszen két év alatt több mint tízezer zarándok járt már itt, és nem csak Esterházy János életét ismerik meg itt, hanem a felvidéki magyarság lelkületét és hagyományait is, megértik, hogy a szórványvidéken mennyire kell küzdeni a magyarságtudat megtartásáért.
– mondta Csámpai Ottó, elárulta, nagyon sokaknak még mindig ismeretlenül cseng Esterházy János neve, hiányos az emberek tudása a mártír gróf életével és céljaival kapcsolatban, bár ismerik az alapadatokat, de nem értik, hogyan élt Esterházy, miért volt elítélve és miért halt meg.
A zarándokközpont küldetése foglalkozni az emberekkel, terjeszteni Esterházy küldetését és elmondani, milyen volt a politikus viszonya a magyarokhoz, szlovákokhoz, csehekhez, lengyelekhez és később a rabtársaihoz. Hangsúlyozzák azt is, hogy Esterházy halála után hamvait nem adták ki a családnak és ötven évig nem volt társadalmi akarat, hogy a hamvait megtalálják.
A zarándokközpont területén minden hívő és látogató szabadon látogathatta meg a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnát, megtekinthette az Esterházy János Múzeum tárlatát, és végigjárhatta a Hűség Keresztútja egyes stációit, miközben a programpontok zajlottak a szabadtéri színpadon.
A zarándokok kellő áhítattal látogatták meg Esterházy János urnáját és rótták le kegyeletüket a tavaly elhunyt Paulisz Boldizsár, a zarándokközpont építtetőjének sírhelyénél is. Ehhez a sziklasírhoz látogat el minden egyes nagy esemény előtt Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere, hogy édesapja segítségét és áldását kérje a rendezvényekre. A zarándokközpont alapítója bizonyára büszkén nézett le a rendezvényt megszervező családjára, barátaira és a hívekre az égből, mert végakarata beteljesült, Esterházy János öröksége és személyiségének mondanivalója él az emberek szívében.
– nyilatkozta Paulisz Marián, kiemelte, minden jó szándékkal érkező embert felebaráti szeretettel fogadnak a központban, érkezzen az a világ bármely pontjáról és legyen bármilyen nemzetiségű. Örül annak, hogy a többnyelvűséget egyre inkább el tudják hinteni a központ életében, vannak már négynyelvű információs tábláik is, és többször celebrálnak többnyelvű szentmiséket is.
Istenes József építész, Paulisz Boldizsár segítője és barátja szerint Paulisz Boldizsár rendkívül büszke lenne, ha látná beteljesedni élete művét, és további reményeiben gondolkodna, biztosan mindig azt keresné, hogyan lehet a magasztosságot és a reményt minél több ember szívében elültetni.
– emelte ki Istenes József.
A zarándokközpont vezetése a 2019-es emléknap alkalmával úgy döntött, hogy emlékérmek átadásával fejezi ki megbecsülését azon személyek áldozatos munkája iránt, akik Esterházy János közbenjárásából lelki erőt merítve áldozatos munkát végeztek a központ létrejöttéért, vagy annak javára, illetve arra törekedtek, hogy a környezetükben élőkhöz elvigyék János vértanúságának hírét.
A díjat Král Ernő és Elżbieta Łastowiecka vehette át. Král Ernő jelentős szerepet vállalt abban, hogy megismertesse Esterházy János végakaratát és életének állomásait a szlovák társadalommal, semmilyen tiszteletdíjat nem fogadott el akkor sem, amikor szlovákra fordította a Kegyelem életfogytig című naplót, amelyben Esterházy Mariska, János húga visszaemlékezései és levelei alapján értesülhetünk a mártír gróf szenvedéstörténetéről. Elżbieta Łastowiecka asszony ennek az Esterházy Máriának az unokája, családjával együtt áldozatkész lelkülettel segíti és támogatja a zarándokközpont működését, a kápolna berendezését.
Elżbieta Łastowiecka különös kitüntetésként éli meg, hogy a zarándokközpont szent helyén kaphatta meg az emlékérmet,
– fejezte ki az Esterházy leszármazottak örök háláját Elżbieta Łastowiecka.
Az Esterházy János Emléknapról részletesebben olvashatnak a Magyar7 lap következő számában.
![eje10.jpg eje10.jpg](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/migrated/pictures/egyeb-kepek-11/eje10.jpg?itok=TGRtxyuI)