Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Orosch János nagyszombati érsek részt vesz a Rákóczi Szövetség emlékünnepségén, amelyen lerója tiszteletét Esterházy János emléke előtt. Szégyen és gyalázat.
Öntudatos jellemét még a legnehezebb időkben sem adta fel.
Rákóczi Szövetség március 13-án, vasárnap 10 órától az Országház felsőházi termében emlékezik Esterházy János mártírsorsú felvidéki politikusra.
A már hagyományossá vált megemlékezésre a tragikusan elhunyt politikus halálának 65. évfordulója alkalmából került sor.
Viharos időkben is a tisztesség útján járt. A Felvidéken már 42 emlékmű őrzi emlékét.
A könyv egyfajta összefoglalás, a benne foglaltak közös gondolkodásra ösztönözhetnek.
Közelebb hozza számunkra Gróf Esterházy János már-már legendákba illő, szentekhez hasonló életútját.
A járvány ellenére sok mindent sikerült megvalósítani.
Megismétlik a két ünnep között délutánonként a Duna World műsorában a „Triptichon, Esterházy János élete és öröksége” c. háromrészes dokumentumfilmet.
Minden évben szeretnének megemlékezni Isten szolgájáról, a mártír politikusról.
"Biztos vagyok benne, hogy megvan az út, amelyen a keresztény magyarok, lengyelek, csehek és szlovákok elindulhatnak egymás felé. Esterházy kiváló kalauzunk lehet ezen az úton!"
A 2021-es emlékév méltó zárásaként újabb, minden eddiginél alaposabb, 3 részből álló dokumentumfilm készült Isten szolgája Esterházy János életéről és örökségéről.
A felmagasztalás szent egyházi ünnepén az Alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban több száz zarándok gyűlt össze, hogy emlékezzenek Isten szolgája Esterházy János szellemi hagyatékára.
Esterházy ma is példakép négy ország hívői, polgárai és politikusai számára.
Csókay András sebészprofesszor tartott előadást az alsóbodoki Esterházy János Zarándoknapon.
A 2021-es emlékév méltó zárásakén 3 részből álló dokumentumfilm készült Esterházy János életéről és örökségéről.
Életével tett tanúbizonyságot mély istenhitéről.
Esterházy János a felvidéki magyar múlt meghatározó része, mégis alig tudunk róla valamit! Ezen változtatnunk kell - mondja Molnár Imre, kultúrdiplomata, történész, Esterházy-kutató.
Az alsóbodoki Isten Szolgája Esterházy János Zarándokközpont szeretettel vár minden zarándokot 2021. szeptember 17-18-ra az Esterházy Zarándoknap ünnepi szentmiséjére és az ehhez kapcsolódó lelki programokra.
A közel ötperces alkotást pénteken délelőtt tették közzé az Axióma Facebook-oldalán, az Esterházy életpályáját, tetteit, eredményeit és a mának szóló üzenetét bemutató videót azóta több mint 6500 ember nézte meg.
"Nem az önmegvalósítás, hanem a közszolgálat az, amelyre most nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni..."
Az Esterházy János-emlékévhez kapcsolódóan a Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány kiállítással egybekötött emlékkonferenciát szervezett a pesthidegkúti Klebelsberg-kastélyban.
Minden egészséges közösségnek szüksége van példaképekre – ezt minden nemzet, minden egyház, minden szervezet így gondolja, a példaképek sorát tudatosan építi.