Esterházy János szellemi öröksége ma is iránytű – az Országházban emlékeztek a felvidéki politikusra
A Rákóczi Szövetség március 8-án az Országház felsőházi termében emlékezett meg Esterházy János mártírsorsú felvidéki politikusról. Az eseményen átadták az Esterházy-díjat is, amelyet idén Kozma Imre, irgalmasrendi szerzetes kapott. Továbbá posztumusz Esterházy-díjban részesült néhai Pásztor István, nagyformátumú vajdasági magyar politikus.
A Rákóczi Szövetség 1991 óta minden év márciusában megemlékezik Esterházy János életművéről, továbbá Esterházy-díjat adományoz olyan személyeknek vagy intézményeknek, akik és amelyek az ő szellemében a magyar közösségek szolgálatában kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, illetve a mártírsorsú politikus szellemi örökségének megőrzéséért – a kereszténységért, az összmagyarságért és Közép-Európa népeiért – kimagasló tevékenységet fejtettek ki.
Az emlékülés kezdetén a magyar kormány nevében Panyi Miklós, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese mondott beszédet, melynek elején úgy fogalmazott, Esterházy János életét mindvégig a kereszténység, az európaiság és nemzethez tartozás határozta meg.
– mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy ez a keresztény értékekre alapozott eszme egyfajta európai egységet is jelentett, amelyet mindenki elismert, tisztelt és követelt.
A 20. század két nagy háborúja, s az azokból eredő két nagy diktatúra azonban mindent el akart pusztítani ebből a világból: Istent, nemzetet, kultúrát és az európai embert magát.
– fogalmazott Panyi Miklós.
A miniszterhelyettes kiemelte, Esterházy rendíthetetlenül védte a trianoni döntés következtében határon túlra szakadt felvidéki magyar kisebbséget a csehszlovák állam nacionalista politikájával szemben. S ugyanígy védelmezte azon nemzetek és kisebbségek tagjait is, akiket kirekesztés és igazságtalanság ért. Szellemi hagyatéka, hitvallása, tartása és rendíthetetlensége ezért ma is iránytű mindannyiunk számára.
Illúziók nélkül, a realitások talaján
Az idei évben posztumusz Esterházy-díjban részesült a tavaly ősszel elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetségi (VMSZ) egykori elnöke, mindazon tevékenységéért, amit a vajdasági magyar közösségért és a magyar-szerb kapcsolatokért tett. A néhai politikust Kövér László, az Országgyűlés elnöke méltatta.
A házelnök beszédének elején Esterházy János 1944 húsvétján írt szavait idézte: „Az élet nem az egyén létére korlátozott valami, hanem az örökkévalóság megnyilatkozása. A Teremtő ránk bízta az életet, hogy benne alkotótársaivá legyünk. Alkotás csak a jó, az eszményi irányába lehetséges. Ami a jóval, az eszményivel ellenkezik, az bűn és bukáshoz vezet.”
Kövér László szerint ezen hitvallása és tanúságtétele emelte Esterházy Jánost állam nélküli államférfivá, s mondatta ki vele, hogy a mi jelünk a kereszt, nem pedig horogkereszt vagy a sarló és kalapács.
– hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, hozzátéve, hogy a néhai pártelnök tudta: a politika a távlatok egyeztetésének művészete is, azaz a múltban gyökerező adottságok reális egyeztetése a jövőbeli lehetőségekkel.
„Minden erejével szolgálni akarta a délvidéki magyarságot. Felismerte és pontosan érezte közösségének múltban gyökerező vértanúságait, ismerte az előtte tornyosuló veszélyeket, de mindig szenvedélyesen bízott annak jövőjében. Sohasem csapta be önmagát, s másokkal sem tette ezt. Nem volt naiv, sem futurista, hanem hívő realista volt.”
A díjat Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Szilágyi Zoltán, a szövetség alelnöke adta át a néhai Pásztor István fiának, a VMSZ újdonsült elnökének, Pásztor Bálintnak.
Esterházy-díjban részesült Kozma Imre, irgalmasrendi szerzetes is, a szegényekért és elesettekért, illetve a külhoni magyarokért tett tevékenységéért. A díjazottat Vecsei Miklós, miniszterelnöki biztos, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke méltatta, aki beszédében felidézte azokat a pillanatokat, amikor Kozma Imre a rászorulók segítségére sietett – legyen szó a keletnémet menekültekről, a romániai forradalom vagy a délszláv háború áldozatairól, illetve a határon túl magukra maradt magyarokról.
– fogalmazott Vecsei Miklós, aki szerint a közös ezekben a képekben az, ahogyan Imre atya jelen van az emberek között.
Kozma Imre 1940. június 4-én született a szigetközi Győrzámolyban. Egyéves korában elvesztette édesapját, így édesanyja és nagyanyja nevelték, mialatt rengeteget tanult a világ egyszerű, de örökérvényű igazságairól. 1958-ban a forradalmat követő legsúlyosabb megtorlások idején vonult be a szemináriumba, tanárain keresztül pedig láthatta a földalatti egyház ragyogását. Pappá szentelése után Dorogon lett káplán, majd rövid zugligeti kitérő után a pesti ferenceseknél építette fel a híres és a hatalom szemében félelmetes egyetemistákból szerveződő közösségét. Büntetésből újra Zugligetbe került, immár plébánosként.
“Zugligetben volt egy helyünk, ahová jó volt megérkezni, ahol a nevünkön szólítottak, s nem akartak megváltoztatni, de gyorsan kiderült, hogy mennyi jó van bennünk. Minden hibánk és bukásunk ellenére is hittek bennünk és egy idő után már mi is magunkban és a többiekben. Számon tartottak, és mindig volt dolgunk. Közösen elvégezhető dolgunk. Ahogy Imre atya sokszor mondta: teltek az éveink, nem csak múltak. Nem volt módszere. Jelen volt. A jelenlétnek nincs módszertana. És igen, nyomot hagyott” – idézte fel a régi emlékeket az egykori tanítvány, Vecsei Miklós.
A díj átvételét követően Imre atya köszönő beszédében Esterházy János üzenetére emlékeztetett, mondván, hogy a szenvedésben elgondolt megváltás isteni terv. S ha megváltott emberként szeretnénk új életet élni, akkor szükségünk van Esterházy példájára.
