Fontos, hogy olyan közösségi élményben legyen része az ide érkezőknek, ami megerősíti őket magyarságukban.
Háromezer fiatal érkezik a Gloria Victis 1956-os Emlékünnepségre október 21. és 23. között a nemzet fővárosába.
Az idén óvodáskortól a felsőoktatásig tízből több mint kilenc felvidéki magyar jogosult után nyújtottak be érvényes kérelmet az anyaországi támogatásra.
A Rákóczi Nyár 2025 programsorozat 18 ezer magyar fiatalt hoz össze 33 országból, 10 magyarországi helyszínen, 32 nyári táborban és rendezvényen, hogy életre szóló barátságokat kössenek és elmélyítsék magyarságtudatukat.
Színes, ergonomikus iskolatáskákkal és bátorító szavakkal köszönti a Rákóczi Szövetség a Galántai járás magyar iskolába készülő kiselsőseit.
Összesen 65 program valósult meg.
A külhoni magyar oktatási intézmények a magyar közösségek számára megmaradást jelentenek.
A Rákóczi Szövetség november 9-én, szombaton örökös, tiszteletbeli elnökére emlékezett a Halzl József Emlékkonferencia és Díjátadó keretében.
A Felvidéken 2024 szeptemberétől a Rákóczi Szövetség 21 iskolabusza fog szolgálatot teljesíteni.
A zarándoklat célja, hogy a fiatalok megtapasztalják az együvé tartozás élményét.
A Felvidéki Séta programja Sárospatakról indulva érinti Borsit, Kassát, valamint a Szepesség kulturális és történelmi kincseit.
Idén Kozma Imre és posztumusz Pásztor István kapták az Esterházy- díjat.
Húszezer külhoni óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség.
,,Minden magyar felelős minden magyarért.''
Magyarországi diákok a határ másik oldalán élő társaikkal közösen keresik fel a külhoni területek magyar történelmi és kulturális vonatkozású helyszíneit.
Sátoraljaújhelyre várják a kárpátaljai gyermekeket.
Van más lehetőség, mint a szlovák iskola.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem 347 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én született.
Nagykaposon március idusán Petőfi Sándor új mellszobrát is leleplezték.
Idén is várja a nagyvilágban élő magyar fiatalokat a Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programja.