Az elismerés új erőt ad neki ahhoz, hogy tovább képezze magát és teljes erőbedobással dolgozzon tovább.
A tárlat Ipolyság egykori zsinagógájában 2020. november 6-áig tekinthető meg.
A döntés alól kivételt képeznek a még tesztelés előtt álló diákok, akik ez idő alatt áttérnek a távoktatásra.
Az összes négylábú megérdemli a törődést.
Rövid kényszerszünet után a csábi alapiskolában és az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában is visszatér minden a régi kerékvágásba.
A karanténba vonult osztály és a pedagógusok szeptember 24-étől a távoktatásra térnek át.
Az a lakosok érdeke, hogy minél több szakrendelő maradjon meg, illetve jöjjön létre, lehetőleg egy helyen.
Ismerkedés az Ipoly-mentével - két keréken és vízen.
A Kárpát-medence országaiban augusztus 15-én útnak induló zarándokok ezúttal a világ testi és lelki egészségének fontosságát emelték ki rendezvényük során.
Nagy sikerként könyvelték el a tavalyi komáromi Bandák Csatáján aratott győzelmüket.
2020. augusztus 7-én az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében adott koncertet a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely.
Több mint 40 ezer eurós támogatás.
Azzal a tapasztalattal hagyták el a színpadot, hogy az embereknek tetszik, amit csinálnak.
A Palóc Kistermelői Piactér tagjai 2020. július 25-én kiléptek a virtuális térből.
A városi hivatalnak otthont adó vármegyeháza lépcsőzetének teljes körű renoválására kerítettek sort.
Újabb szakaszába lépett az ipolysági bérlakásépítés hosszú távú projektjének megvalósítása. A téma a város önkormányzatának legutóbbi, július 16-i testületi ülésén is terítékre került.
2020. július 7-én a nemrég felújított ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében került sor a Fába vésett költészet című kiállítás megnyitójára.
Az ipolysági alakulat ennek megfelelően meg is kezdte az alapozást.
A szervezők várják a 16 éven felüli alkotókat, akik legfeljebb három képzőművészeti alkotással jelentkezhetnek.
Egy 36 éves német állampolgárt csíptek nyakon, aki iraki állampolgárokat akart illegálisan átszállítani Szlovákiába.
Költészetünk kiemelkedő egyénisége, vagy uszító versek soviniszta költője? Szélsőséges nacionalista? Irredenta költemények patetikus alkotója, vagy a magyarság lelkiismerete?