2020. július 5., 09:00

Csatlakozz az Ipolysági Szalonhoz!

Az idén is sor kerül az Ipolysági Szalon elnevezésű csoportos kiállításra, aminek megnyitója 2020. augusztus 1-jén, 17 órakor kezdődik a sági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Ipolysági Szalon
a rendezvény résztvevői 2019-ben
Fotó: Majoroš Magdolna

Amikor az ipolysági MyHont Café honlapja 2015. május 1-jén megalapításának harmadik évfordulóját ünnepelte, Peter Paulenka és társai megálmodták az Ipolysági Szalont, amelyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy teret biztosítsanak a város és a szűkebb régió amatőr és hivatásos képzőművészeinek.

Az Ipolysági Szalon első tárlatán, a Menora Saag Centrum Artis épületében huszonnyolc kiállító mutatkozott be, köztük ilyen jellegű tapasztalattal még nem rendelkező alapiskolás fiatalokkal és elismert képzőművészekkel. 2016-ban huszonhét, 2017-ben húsz, 2018-ban huszonnégy, tavaly pedig tizenkilenc alkotó több mint ötven alkotását tekinthették meg az érdeklődők.

A tehetséges művészek kezdetben leginkább festményekkel, grafikákkal és ceruzarajzokkal álltak a nyilvánosság elé, mostanra viszont egyebek mellett szobrokat, fotókat és különböző térplasztikákat is bemutatnak.

Egy művész veszett el benned? Van otthon olyan rajzod, képed, plasztikád, melyet eddig nem mertél megmutatni a világnak? Ne szégyenkezz! Mutasd meg! Szeretnénk látni!”

– áll a rendezvény hirdetményében.

A szervezők várják a 16 éven felüli alkotókat, akik legfeljebb három képzőművészeti alkotással jelentkezhetnek. Ezeket július 28-a és július 30-a között 10-től 16 óráig adhatják le a Menora Saag Centrum Artis épületében. A zsinagóga kiállítóhelyiségében szerepeltetett művek tárlatának kurátora ezúttal is Kutak Adrienn keramikusművész lesz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.