Az amerikai és izraeli légicsapások, illetve rakéta- és dróntámadások következtében a 29 iráni világörökségi helyszín közül négy már megrongálódott.
Peter Pellegrini szlovák elnök először vesz részt az UNESCO legmagasabb fórumán.
A vár a helyreállítási munkálatok ideje alatt is teljes mértékben látogatható marad.
A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől felelevenített csárdáshagyomány országszerte különleges helyet foglal el a közösségi alkalmakon és a táncegyüttesek repertoárjában.
A szaké elkészítésének hagyományával Japánnak már 23 világöröksége szerepel az UNESCO listáján, ugyanis fontos szerepe van a helyi közösségek összetartozásának erősítésében.
A libanoni miniszterelnök a döntésre reagálva üdvözölte „a jog győzelmét és a Libanon elleni pusztító támadásokat folytató izraeli ellenségnek adott pofont."
„ A Libanon elleni pusztító háború során Izrael súlyos jogsértéseket és atrocitásokat követett el” - írták a libanoni képviselők.
A jelentésben rámutattak, hogy az esetek többségében senki nem vontak felelősségre.
Károkat is okozhat.
A turizmus nem tesz jót a városnak.
A bajorországi Schwangauban vasárnap megrendezett népszavazáson a falu lakói támogatták a világhírű Neuschwanstein kastély UNESCO-világörökséggé nyilvánítását.
Az Egyesült Államok hivatalosan is kérte újrafelvételét az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe (UNESCO), amelyből Donald Trump elnöksége alatt lépett ki.
Ismét egy különleges élménnyel lehetnek gazdagabbak azok, akik ellátogatnak a Rozsnyói járásban található Domica-barlangba.
A műemlékek és a műalkotások védelmét szolgáló eszközökön kívül a szervezet távoktatás céljából vészhelyzeti terv keretében, 30 millió dollár értékben ötvenezer számítógépet szállított az országba.
Nem ismétlődhet meg Krasznahorka esete, jelentette ki Natália Milanová szlovák kultuszminiszter, aki tegnap már másodszor járt a tűzzel sújtott városban.
A sljivovica minden háztartásban jelen van, ünnepségek, keresztelők, esküvők, temetések alkalmával pedig kihagyhatatlan a fogyasztása, sokak szerint a lázat és a megfázást is gyógyítja.
UNESCO: az újságíró-gyilkosságok túlnyomó többsége büntetlenül marad.
Természetesen a román soviniszták is megszólaltak és a magyarokat szidják.
A jegyzékbe a Bad Gödding és az Izsa közötti szakasz került, amely 77 római kori határrendszeri emléket foglal magába.
A világörökség részévé nyilvánították kedden az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatakot és környékét.