Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
Nem sok, de valami. Októbertől több, az anyagi szükséghelyzetben lévők által igényelhető állami juttatás összege emelkedett.
Anyagi gondokkal küszködik az emberek jelentős többsége Szlovákiában. Bár néhányan ezt már saját pénztárcánkba nézve is tudjuk, most egy felmérés is bizonyította.
Összesen 1,1 millió gyermeket érint majd az egyszeri 100 eurós családi pótlék támogatás. 25,88 euró helyett 100 eurót kapnak a családok egy gyermek után.
Vitaminkészítményt kapnak a tesztelésekért járó anyagi források egy részéből a galántai nyugdíjasok. A vitamincsomagra Galántán a 65 évnél idősebb lakosok jogosultak.
A mintegy tízezer lakost számláló Füleken nagyszámú integrált roma közösség él. Főként őket támogatják a közösségi központ munkatársai, akiknek legfőbb céljuk, hogy segítsék a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket az iskola előtti felkészítésben.
A polgármesternek nincsenek információi arról, hogy a 2020. decemberi rendőrségi vizsgálatkor mennyi lakója volt a családi háznak.
A gyerekeket különféle ingerekkel fejlesztik, egy webes rendszer segít kiválasztani, mi a gyermek életkorának megfelelő foglalkozás.
A járásokat tekintve a legtöbben a Nagyrőcei, Rimaszombati, Gölnicbányai, Rozsnyói és Késmárki járásban vannak anyagi szükséghelyzetben. Rimaszombatban a számuk eléri a 9609 főt.
Csak egyszer kell kérvényezni.
A segítségért folyamodók telefonon és e-mailban is kapcsolatba léphetnek a városi hivatal szociális osztályával, személyesen csak indokolt esetben keressék fel a hivatalt.
Az új számológép segítségével minden biztosított személy ki tudja számítani a nyugdíjba vonulásának évét.
A komáromi városháza az idei télre 28-ról 35 férőhelyesre bővítette a Vársor utcai hajléktalanszálló befogadóképességét.
A rövid távú ápolási segély időtartama 10 napról 14 napra emelkedik, emellett pedig bevezetik a hosszú távú, 90 napos ápolási segély kategóriáját is.
A megemelt gyesre azok a szülők jogosultak, akik a gyerek megszületése előtt munkaviszonyban voltak. Számukra a gyes összege 370 euróra emelkedik.
A kormány támogatja a gyermekgondozási segély emeléséről szóló javaslatot, amelyet a Smer-SD képviselői terjesztettek a parlament elé, a javaslat jelenleg második olvasatban van.
Az intézkedés ebben az évben 6,2 millió euróba fog kerülni.
A Munkára készen program célja, hogy csökkentse a munkaerőhiányt, elsősorban az autóiparban, itt van a legnagyobb hiány szakképzett alkalmazottakból.
A miniszter a munkát vállaló nyugdíjasokról kijelentette, „nem veszik el senki munkahelyét, hiszen közel 100 ezer betöltetlen állás van”.
Fülek önkormányzata pályázatot nyújtott be az idősek és mozgáskorlátozott személyek részére nappali ellátást nyújtó intézmény létrehozására, melynek első körén sikeresen túljutott. Így március folyamán, az IROP operációs program keretén belül benyújtja kérelmét a közel
Biztosan nem omlik össze a költségvetés emiatt.
Jogellenesnek tartják az osztrák törvényt.
A beterjesztők szerint a javaslat átértelmezheti a hátrányos helyzetű gyerekek anyagi támogatását.
Bár magasabb lett a rendelkezésre álló jövedelmünk, mégsem tudunk több pénzt félrerakni.
Talán többet érne, ha intézkedéscsomagban, rendszerben, családpolitikában gondolkoznának törvényhozóink.