A nemzetközi jog súlyos megsértésének tartja a Smer-SD Kászim Szulejmáni megölését.
Bugár úgy véli, hogy ha Kalavská keményebben az asztalra csapott volna, akkor legalább a szavazásra sor kerülhetett volna.
Isten nem ver bottal. Ha nem így lenne, Robert Fico képviselő, a Smer elnöke már kék-zöld lenne régen.
A pártelnök még aznap benyújtotta a panaszt, amikor kézbesítették neki a büntetőeljárás indításáról szóló határozatot.
Már nincs kórházban, otthon lábadozik.
A parlament védelmi bizottságának összehívását a Smer-SD képviselői indítványozták.
Vérnyomás-problémái miatt volt kénytelen kihagyni az ünnepi kongresszust.
A NAKA eljárása a túlbuzgóság jegyeit mutatja, csak éppen azt nem tudni, milyen céllal történt.
A törvény előtt nem tehetünk különbséget az emberek között, ha azt állítjuk, hogy Szlovákia jogállam.
A rendőrség az eljárás elindításáról a közösségi hálón tájékoztatott.
Cséfalvayová szerint ezzel megsértenénk angol barátainkat, no meg az üzleti érdekeiket.
A Smer-SD jövő évi választásokra állított jelöltlistáját Peter Pellegrini kormányfő fogja vezetni. A második helyet Robert Fico pártelnök, a harmadikat pedig Denisa Saková belügyminiszter kapja.
"Mondtam neki: ha ez a kormány fog kormányozni, akkor én nyugalmat akarok. Nekem egy f∅sz se ugráljon, se rendőr, se az adóhivatal, se az ügyészség. Azt mondja erre: Megkapod! Én meg: Ha nem, akkor te nem leszel miniszterelnök. Erre ő: Tudom. Szóval minden el van intézve!"
Csak az önmegsemmisítés elől menekülnek – véli a "haza bölcse", majd kis híján kizárta az együttműködést Kotlebáékkal. Kis híján.
Kočner védőügyvédje, Marek Para nagy gondban van: a Kočnerral folytatott threemás beszélgetései ugyanis az ügyvédi karrierje végét jelenthetik.
Fico szerint a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marian Kočner legnagyobb „ügyei” Iveta Radičová kormányzása idejéből valók.
A miniszter szerint a javaslat szakmai szempontból kifogástalan, csak azok bírálják, akik nem értették meg, vagy félre akarják vezetni a nyilvánosságot.
A Smer-SD elnöke kötelességének érzi, hogy kiálljon emberei mellett. Fico értékeli azt a munkát, amit Glváč végez.
A nyilvánosságban különböző hangfelvételek köröznek, s mi nap mint nap újabb és újabb tényeket tudunk meg arról, milyen velejéig korrumpálódott országban élünk.
A Smer-SD elnöke erről szombati sajtótájékoztatóján beszélt.