Fico szerint Szulejmáni megölésével megsértették a nemzetközi jogot
A nemzetközi jog súlyos megsértésének tartja a Smer-SD Kászim Szulejmáni megölését, az Irakban és Iránban kialakult helyzet pedig veszélyezteti a békét. Ezt Robert Fico, a párt elnöke jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján.
Fico hozzátette, Donald Trump amerikai elnök több közeli munkatársa sem sejtette, hogy ilyen támadás készül.
- jelentette ki Fico az ENSZ chartájára hivatkozva.
Javasolni fogja, hogy pártja képviselői támogassák egy ilyen értelmű parlamenti határozat elfogadását. Fico elvárja, hogy az USA nyilvánosságra hozza a támadás konkrét okait.
„Ismételten hangsúlyozom, hogy támogatom és nagyra értékelem Peter Pellegrini kormányfő racionális hozzáállását” - jelentette ki Fico, és üdvözölte, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő szlovák katonákat Kuvaitba helyezték át.
Fico szerint újabb menekülthullámra kell felkészülnie az Európai Uniónak, és a szlovák kormány ezzel kapcsolatban már „számba vette a szükséges intézkedéseket”. Egyúttal bírálta az ellenzéki pártokat, hogy keddi közös tárgyalásuk után nem tettek közzé világos állásfoglalást az iraki és iráni helyzettel kapcsolatban.
Fico szerint kettős mérce érvényesül a nemzetközi szankciók terén, az Európai Uniónak nem lesz bátorsága, hogy szankciókkal sújtsa az Egyesült Államokat úgy, mint Oroszország esetében.