Vajánban kerek húsz esztendeje nyitotta meg kapuit az Ungi Egyházmegye fennhatósága alatt működő Református Egyházi Alapiskola.
Az anyanyelvi oktatáshoz való ragaszkodás például szolgálhat a mai utódok számára.
Bízunk benne, hogy a szlovák iskolaalapítók gyors reakciója ténylegesen a szlovák-magyar együttélés problémáktól való mentesítését szolgálja majd.
Vissza az iskolába!
"Az anyanyelven való tanulás alapvető dolog. Nem szabad a gyerekeket korai időszakban stressznek kitenni azzal, hogy nem az anyanyelvén tanul."
Tanulókat és tanárokat kérdeztünk arról, miként küzdöttek meg „egymással” és az adaptációs kérdésekkel a nagy visszatérés kezdeti szakaszában.
Branislav Gröhling oktatási miniszter múlt héten vázolta fel, milyen ütemben ülhetnek be az iskolapadokba a diákok. Megválaszoljuk a kérdéseket, amiket Ön is föltenne.
A gyerekek teszteléséről pár napon belül lesz információ.
Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében.
Sok vagy kevés?
A Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásai nagyban hozzájárulnak a kisebb diáklétszámú iskolák működtetésének magasabb színvonalához.
A tárcavezető biztosra veszi, hogy a felső tagozatos diákok és a középiskolások csak negatív teszttel ülhetnek majd vissza az iskolapadba.
Talán februártól visszatérnek?
Az oktatási tárca rendelkezett az iskolaév első félévének lezárásáról.
Az internátusok ugyan fokozott higiéniai-járványügyi előírások mellett, de a szokott módon várják a diákokat.
Persze, mondhatják sokan, ne keverjük a szezont a fazonnal! Más szándék vezeti a szoborállítókat, és teljesen más az iskolaközpont kialakításának fékezőit.
A felmérés célja az is, hogy megtudja, milyen módon és mennyire hatékonyan vettek részt a diákok a távoktatásban.
Nagyjából így reagált oktatásügyben jártas ismerősöm a felelős tárcavezető legújabb bejelentésére. Hogy június utolsó hetére kinyitják azt alapiskolák felső tagozatait és a középiskolákat.
A tárcavezető hozzátette, néhány iskola még nem nyitott ki, ennek oka a munkaerő- vagy a kapacitáshiány.
Az iskolák háza táján a tavasz folyamán is munkálkodtak, ezt leginkább az ipolysági és a nagyölvedi oktatási intézmények bizonyítják.