A Csallóközben már több településen megvannak a pontos adatok a szeptemberben induló új iskolai évre vonatkozóan.
A dunaszerdahelyi Szent István téri Közös Igazgatású Iskola diákjai és pedagógusai is fontosnak tartották, hogy méltóképpen tisztelegjenek a magyar líra előtt.
A gútai magániskola diákjainak és munkatársainak heves tiltakozása közepette rakták le nemrég a szennyvíztisztító alapkövét.
Kis családunkban fel sem merült annak a kérdése, hogy gyermekeinket milyen tannyelvű oktatási intézménybe írassuk.
Ünnepélyes keretek között nemrégiben adták át a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont felújított, kápolnával kibővített főépületét
A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont épülete kizárólag a magyar kormány támogatásával jött létre.
A szülőknek előbb menedékjogot kell kérni, ezt követően kell meglátogatniuk azt az iskolát, ahol a gyermeküket el szeretnék helyezni.
A magyar iskolákba is jöhetnek kárpátaljai gyerekek. Ilyen esetekben az iskolák kiegészítő költségtérítést kérhetnek.
Hétfőtől az osztályteremben nem lesz kötelező a maszkviselés az osztályokban.
Mától Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyében van tavaszi szünet. Az itt élő nebulók március 7-én ülnek vissza az iskolapadba.
Míg a múlt héten közel 20 osztály volt karanténban, jelenleg csak kettő.
Ezzel a címmel tartották meg 2021. november 19-én a gömöri és nógrádi iskolák számára kiírt pedagógiai projektnapot.
Alapításának 10. évfordulóját ünnepi a muzslai székhelyű Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola.
A hétfői adatokhoz képest csaknem megkétszereződött a karanténba kényszerült osztályok száma.
Reméljük, idén nem lesz szükség online oktatásra, de azért jó tudni, mikor lesznek tanítási szünetek.
Kijevben nem engedik be az iskolákba a szülőket oltási igazolás vagy negatív vírusteszt nélkül.
Az iskolák már túl vannak az elméleti tervezésen, felkészültek a hibrid oktatás összes lehetséges verziójára.
Hamarosan kezdődik az új tanév, amely során újabb kihívásokkal szembesülnek majd az iskolák.
A Szlovák Tanári Kamara szakértői szerint megint rendkívül igényes tanév vár ránk.
1948 februárja után a politikai viszonyok átalakulását kihasználva a magyar oktatás visszaállításának legelszántabb mozgatói a szülők voltak.