2022. április 8., 16:46

Tartanak a bűztől, harcolnak

A Gútai MTNY Magán Szakközépiskola diákjainak és munkatársainak heves tiltakozása közepette rakták le nemrég a szennyvíztisztító alapkövét a Nyugat-szlovákiai Vízművek Rt. telepén. A tüntetők elismerik, hogy szükség van rá, de nem az intézmény közvetlen közelében. Azt is fájlalják, hogy az iskolájuk képviselőit nem vonták be az engedélyezési eljárásba.

gúta
Médialapozó
Fotó: Gúta Tv

A rendszerváltozás előtt Gútán egy kisebb szennyvíztisztító állomás működött. Bár a ‘90-es években tetemes összeget költöttek a felújítására, ám abban többféle technológia kipróbálása során sem indult be a szennyvíz biológiai tisztítása. A szakemberek a kudarcot a magas talajvízzel és az egész város alatt megtalálható homokréteggel magyarázták.

Égető gond évek óta az, hogy a szennyvíz tisztítás nélkül, környezeti károkat okozva ömlik a Vág folyóba. 2009-ben tervben volt, hogy nem a régi, kisebb tisztítóállomást bővítik, hanem a Vág folyó mellett hatalmas új létesítményt építenek 25 millió euróból, zöldmezős beruházásként.

Mivel azonban a kiszemelt területen rendezetlenek voltak a tulajdonjogi viszonyok, kedvezőtlenek a talajadottságok, s uniós pályázati pénzt sem sikerült szerezni, a terv meghiúsult. A környezetvédelmi tárca bírságot is kiszabott a Nyugat-szlovákiai Vízművek Rt. vállalatra – mondta el lapunknak Horváth Árpád, Gúta polgármestere.

A kialakult helyzetben az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a meglevő és a szükséges vízkinyomó pumpákkal, trafókkal, irodahelyiségekkel rendelkező kisebb állomást korszerűsítsék, illetve bővítsék.

A beruházásért felelős ZsVS a területtel szomszédos parcella eladását kérte a várostól, amit az önkormányzat meg is szavazott. Négyzetméterenként 1 eurót kért Gúta városa a mintegy kétezer négyzetméteres telekért. A társaság tavaly az építkezési engedélyt is megszerezte, miután több minisztérium beleegyezésére és környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozására is szükség volt. Mivel akkoriban ilyen célra nem írtak ki pályázatot, ezért a saját költségvetéséből és a felvett hitelből tervezte be a jelentős beruházást.

gúta
Fotó:  Gúta Tv
A csatornahálózat-bővítés előfeltétele a tisztító megléte

Ezt követte a közbeszerzés, amelyet egy zsolnai építkezési cég nyert meg. Miután annak képviselőjével aláírták a szerződést, át is adták neki az építési területet, és sor került az alapkő letételére. A munkálatok több szakaszban valósulnak meg. Az aktuális első szakasz során épül meg a mechanikus tisztítóállomás, bő 2,2 millió euróból. Külön projektként valósul meg a közeli fő szivattyúállomás felújítása, amely később két nyomócső- vezeték segítségével juttatja el a szennyvizet a víztisztítóig. Az egész beruházás összköltsége több mint 10,5 millió euró lesz, s az építkezés közel másfél évig tart majd.

A Gútai Magyar Tanítási Nyelvű Magán Szakközépiskola alapítója azonban ellenzi, hogy az iskolától 223 méterre levő szennyvíztisztító-állomást bővítsék. Hogy meggyőzzék Szokol Dezsőt, elvitték a Párkányban működő, hasonló víztisztító mustrájára.

 – Ott a szakemberek egyhangúlag állították, hogy a létesítmény nem környezetszennyező és a kellemetlen szag sem általános. Elmondtuk, hogy miért hiúsult meg a Vág folyónál tervezett építkezés, és azt is, hogy miért nem halogathatjuk tovább a felújítást. A tervezők szerint ez, az előírásokkal összhangban létesülő állomás lesz, amit a lakosság igényel. Bár megértem Szokol úr aggályait, de ő is beláthatja azt, hogy az eddigi állapot tarthatatlan, tovább már nem szennyezhető a Vág. Mindannyiunk közös érdeke az állomás mielőbbi működtetése és a folyóvíz megóvása – magyarázta Gúta első embere. Hozzátette: a szakhatóság szerint a helyi csatornahálózat bővítésének előfeltétele a tisztító megléte. Nyaranta időnként lehet majd kellemetlen szag, de ez ellen a város sok, magasra növő fát ültet majd az érintett területre, így az nem gátolja majd az iskola oktató-nevelő munkáját.

Az iskola nem nyugodott bele a döntésbe

A Gútai MTNY Magán Szakközépiskola tiltakozó feliratokat tartó diákjai tüntetéssel „üdvözölték” az alapkő letételére érkezőket, köztük Klein Ottokárt, a ZsVS elnökét, továbbá Illéš Marek vezérigazgatót, Gódány Lászlót, a felügyelőtanács tagját, Farkas Iván megyei képviselőt és Horváth Árpád polgármestert. Szokol Dezső azt állítja, hogy korábban a sajtóból szerzett tudomást a régi szennyvíztisztító felújításáról, s többedmagával együtt inkább a Vág-parti, nagyobb létesítmény megépítésének a híve.

Szerintem is fontos a víztisztító, hiszen azzal már a környező falvak is rendelkeznek. Főleg azt fájlaljuk, hogy a ZsVS minket, mint a szomszédos parcella tulajdonosait, meg sem hívott az engedélyeztetéssel kapcsolatos tárgyalásokra.

Emiatt az iskolát képviselő Gőgh Anikó ügyvéddel együtt jogi lépéseket tettünk. Megdöbbentünk, hogy végül mégis a régi tisztító felújítása kapott zöld utat. Azért is, mert az érintett városrész levegőjét eleve porral szennyezi a PET-palack-daráló, s a jövőben pedig a déli széllel érkező szennyvízbűztől is tartanunk kell – fejtette ki az iskolaalapító tulajdonos, aki nemrég kért pályázati támogatást szabadtéri tanterem létesítésére, ahol szerinte ilyen helyzetben nem lesz élvezhető a friss levegő. Neki a ZsVS egyik vezetője állítólag nemrég azt mondta, hogy a félig zárt, félig nyitott víztisztító új részei akár 300-400 méterrel távolabb is megépülhettek volna, s akkor a közeli kertvárosi ingatlanok értéke sem csökkenne a víztisztító megléte miatt.

Az ügyvédünk további jogi lépéseket tesz. Olyan szerveket akar megkeresni, amelyek hatáskörébe tartozik annak felülvizsgálata, hogy minden törvényesen zajlott-e le.

Az sem mellékes, hogy a szennyvizet szállító szippantókocsik folyamatosan az iskolánk előtt fognak közlekedni. Vélhetően hamarosan a főügyészséghez fordulunk. Tartunk ugyanis attól, hogy kevesebb diák választja majd az iskolánkat, mert lesznek olyanok, akik nem akarnak a „büdös iskolában” tanulni! – szögezte le végül Szokol Dezső, a szakközépiskola alapító tulajdonosa. 

Megjelent a Magyar7 2022/14. számában.

gúta
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.