Az iskolában bomba van – ezt a rövid, tömör üzenetet küldték e-mailben.
A tanárnő 2022 óta dolgozott az assenedei Kiempunt Campus - speciális igényű gyermekek számára fenntartott - iskolában.
Szeptember elsejétől Erdélyi Imre nevét viseli a hidaskürti alapiskola és óvoda.
A támogatás nem csak a kiselsősökre vonatkozna.
Államünnep, de nem szabadnap. De ki fizesse a bérpótlékot. Drucker tippeket ad, hogyan lehetne kiangolnázni a kényelmetlen helyzetből.
Szeptember 4. pirosbetűs ünnepnapként íródik be a volt komáromi Munka Utcai Alapiskola történetébe.
Médiajelentések szerint a támadó az iskola egykori diákja volt.
Jelenleg körülbelül 500 pedagógusi állást hirdetnek az alap- és középiskolák, csak Pozsony megyében 200-at.
Küzdjük le félelmeinket!
Megérteni és nem csak megtanulni.
A Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában idén a városi diákok kerültek többségbe az elsősök között. Az intézmény két osztállyal indul, és tudatosan készül az oktatási változásokra.
A Komáromi járás négy városában, vagyis a járási székhelyen kívül Gútán, Ógyallán és Naszvadon is már április első felében megtartották az alapiskolai beíratásokat.
Drucker azt sem tartja kizártnak, hogy június 29-e is szabadnap legyen.
Az 1995-ben alapított ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium 2026 áprilisában ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját.
Miért jó buli a magyar iskola!
Több mint 45 000 alapiskolás kilencedik évfolyamos tanuló írja meg március 18-án és 19-én az országos Tesztelés 9-et.
Két napon át a pedagógusoké volt a főszerep a galántai Pázmány Péter Alapítvány székházában.
Besztercebánya, Zsolna és Trencsén megye tanulói kezdik meg az egyhetes tavaszi szünetet.
Kiskorunktól azt halljuk, hogy az iskola az életre készít fel. Ezt a mondatot szinte mindenki hallotta már, mégis felnőtt fejjel egyre nehezebb komolyan venni.
Az oktatásügyi tárca meg kívánja tartani a pedagógusok számára nyújtott kompenzációs juttatásokat, egyidejűleg pedig folytatni szeretné a bérek további emelését.