A kétyi oktatás történetéből
Bohákné Tóth Valéria helytörténeti munkája, A kétyi oktatás történetéből című kötet mélyreható, részben személyes áttekintést nyújt Érsekkéty oktatásügyének és közösségi életének évszázadairól.
A 2026 augusztusában megjelent, és a Rákóczi Szövetség támogatásával megvalósult kiadvány nem csupán száraz levéltári adatok gyűjteménye, hanem a nemzeti megmaradás, a felekezeti hűség és a pedagógusi elhivatottság ékes bizonyítéka. Bohák Valéria, aki nem mellesleg 16 évig vezette az oktatási intézményt, szívügyének tekintette a témát: a 20. század első felének oktatásáról korábban sok emléket őrzött édesanyja és nagymamája elbeszéléseiből is, így Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség néhai alelnöke kezdeményezésére örömmel vállalta a feladatot.
A kutatómunka pillérei
A kutatómunka alapos forrásfeltárásra épült; a szerző több pillérre támaszkodott.
– Kiindulópontként A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja című kötet szolgált, amelyből számos adatot, tanítói életrajzokat és fényképeket sikerült kigyűjteni, hasznosnak bizonyultak a régi jegyzeteim is; az elmúlt években átlapoztam az összes fennmaradt dokumentumot, elemezve a tanulói létszámok alakulását, a csoportbontásokat és az akkori pedagógiai módszereket. A tanítók születési és családi adatait levéltári kutatásokkal, valamint a leszármazottak személyes emlékeivel, leveleivel sikerült kiegészíteni. A kutatás során előkerültek a korabeli tantervek és módszertani leírások is.
Iskolai hétköznapok
A kötet részletesen feltárja a falu oktatási gyökereit. Bár Érsekkéty első írásos emléke 1293-ból származik, a korai évszázadokban a tudás átadása az egyház keretei között zajlott. Az első szervezett iskolákban a lelkészek és az oskolamesterek nemcsak vallást, írást, olvasást és számolást tanítottak, hanem a mindennapi élethez elengedhetetlen mezőgazdasági és természetrajzi alapismereteket is átadták a gyermekeknek.
A római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek adatai alapján 1701-ben alakult meg a falu első ismert iskolája, amikor a település 64 lakosából 58 református, 6 pedig katolikus vallású volt.
A türelmi rendeletet követően, 1784-től már pontos névsor áll rendelkezésre a református iskola rektorairól, kezdve Nagy Istvántól egészen a későbbi évszázadok meghatározó tanítóiig. Bohák Valéria érzékletesen jeleníti meg a régi korok iskolai hétköznapjait, felidézve a palatábla, a palavessző, a tarisznyában hordott sült krumpli és a téli tanításhoz szükséges fahasábok világát, miközben bemutatja az osztatlan iskolák gondosan felépített pedagógiai rendszerét is.
A mű egyik legértékesebb része a 20. század első felének kiemelkedő pedagógusportréit tárja az olvasó elé.
A kétyi oktatás és a falu gazdasági életének egyik legmeghatározóbb alakja Szabó Gergely volt, aki 35 éven át szolgált kántortanítóként és igazgatóként. A vallási és erkölcsi nevelés mellett 1903-ban Tejszövetkezetet, 1907-ben pedig Fogyasztási Szövetkezetet alapított, fellendítve a település gazdaságát. Hasonlóan felemelő Kósik Ilona tanítónő története, aki 1919-ben, az államfordulatot követően a csehszlovák csendőrök szuronyos nyomására sem volt hajlandó levenni a Himnusz szövegét az iskola faláról, amiért kiutasították a faluból. A leánygyermekek nevelésében és a helyi színjátszásban Sárközy Edith ért el elévülhetetlen érdemeket, míg Jónás József, első világháborús főhadnagy a falu társadalmi életének motorjaként dalárdát szervezett, tűzoltóparancsnokként szolgált és kezdeményezte a hősi emlékmű felállítását. A katolikus felekezet nevelési törekvései szintén szilárd alapokon nyugodtak: az esztergomi érseki uradalom által 1830-ban építtetett iskola 1929-ben kétosztályossá bővült Nádler Lajos kántortanító és Kassay Eszter vezetésével.
A jogfosztottságtól az újrakezdésig
A második világháborút követő jogfosztottság időszaka megrázó fordulatot hozott Kéty életében. 1945 után megszűnt a felekezeti és a magyar nyelvű oktatás; az 1946/47-es tanévben megalakított szlovák tannyelvű iskolában a magyar gyermekek neveit szlovákosították. 1947 februárjában mintegy 50 kétyi családot deportáltak Csehországba, a szülők ellenállását büntetésekkel próbálva megtörni. A magyar nyelvű oktatás csak az 1949/50-es tanévben indulhatott újra Lóska Pál vezetésével. A későbbi évtizedekben, 1956-tól kezdődően Lakatos Lajos több mint három évtizeden át igazgatta az állami iskolát, ahol a tanítás mellett mandolinzenekart, színjátszó kört és élénk sportéletet szervezett, miközben újszerű, blokkosított oktatási módszerekkel kísérletezett.
A 20. század utolsó évtizedeire a népességfogyás miatt az állami iskola tanulólétszáma drasztikusan csökkent, így felmerült az intézmény bezárásának veszélye.
1997-ben Feszty Zsolt református lelkész érkezésével és Bohák Valéria pedagógus elhivatottságával új fejezet kezdődött a falu életében: megfogalmazódott a felekezeti iskola újraszervezésének gondolata. A kezdeti nehézségek és anyagi terhek ellenére a közösségi összefogás, valamint a hollandiai támogatók segítsége célhoz ért, így 1999. szeptember 1-jén ünnepélyesen megnyílt a Kétyi Egyházi Alapiskola. Az intézmény gyorsan kivívta a szakmai elismertséget, 2002-ben egyházi óvodával bővült, majd a két intézmény egyesült, saját konyhát fenntartva és munkahelyeket teremtve a faluban.
Emberi sorsok, élő emlékezet
A könyv értékét nagyban növeli, hogy a szerzőnek sikerült felkutatnia a század eleji hat tanító közül négynek a leszármazottait. A családi emlékek gyűjtése során megható emberi sorsok rajzolódtak ki: az egyik tanító fia Nagymegyeren lett pedagógus, unokái ma is őrzik az emlékét. Egy másik tanító mérnök unokája a párkányi papírgyárban dolgozott. A Kassán élő leszármazottak között ma is található tanár, aki bár magyarul már nem beszél – édesanyja német volt –, mély tisztelettel és hálával fogadta a felmenőiről szóló adatokat és dokumentumokat.
Bohák Valéria azzal a nemes szándékkal állította össze a művet, hogy példaként állítsa a múlt tanítóit a jelen és a jövő nemzedékei elé.
A könyv központi gondolata szerint a 20. század tanítói nem pusztán oktattak, hanem embert formáltak, neveltek, és a falu szellemi, valamint kulturális vezetőiként működtek, olyan mércét állítva, amely a mai világban különösen értékes.
Megjelent a Magyar7 2026/39. számában.
