Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A DAC Akadémiájának konyhájában is bemutatkoztak a csallóközi együttes játékosai.
Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DAC, a sárga-kékek ellenfele ezúttal a Merkantil Bank Ligában szereplő Soroksár együttese volt, melynek kispadján a korábbi Fradi-sztár Lipcsei Péter foglalt helyet.
Azután jön az edzőtábor.
Február 16-án a MOL Arénában óriási rangadóra kerül sor, hiszen a DAC a Slovannal mérkőzik, s ez lesz az első bajnoki a teljesen elkészült stadionban.
Tomáš Huk a DAC csapatkapitánya lett ősszel, de nincs egyszerű feladata, hiszen egy nagyon fiatal csapatot kell összetartania, eddig viszont nagy sikerrel veszi a feladatot.
Nézze meg, hogy milyen szeretettel engedték új állomáshelyére a sárga-kék drukkerek a távozó góllövőt.
Fociról, életről, hitről és reményről. Interjú Ľubomír Šatkával, a DAC védőjével.
A Peter Hyballa edzette DAC újabb fiatal tehetséges támadót adott kölcsön a másodosztályban szereplő Somorja együttesének Viola Gergely után.
A dunaszerdahelyi együttes támadója Mészáros András, aki ősszel a másodosztályban szereplő KFC Komárom együttesében szerepelt kölcsönben, ismét az élvonalba kerülhet.
Ahogy arról tegnap írtunk, a Fortuna ligában a legkésőbb, de szombaton a DAC is megkezdte a felkészülést a szezon második felére.
Szombat délután a MOL Akadémián megkezdte a téli felkészülését a DAC Fortuna ligás csapata.
A DAC otthonának utolsó negyede, a D-lelátó is elkészült az elmúlt hónapokban.
A Celtic következő ajánlata a lap szerint meghaladhatja a 2 millió eurót is.
A szlovák Fortuna Ligában az ősszel ezüstérmes DAC a szezon végéig kölcsönadta rutinos védőjét a cseh bajnokságban szereplő MFK Karviná együttesének.
A szlovák élvonalbeli bajnokság két legértékesebb játékosa a Slovan két alapembere, a marokkói Moha Kadfi és a szlovén gólvágó Andraž Šporar.
A dunaszerdahelyi labdarúgók január 12-én kezdik a téli alapozást és a felkészülésük első ellenfelét is megismertük.
A téli átigazolási szezon hivatalosan január 1-én kezdődött, így minden bizonnyal felgyorsulhatnak az események Bayo klubváltása körül.
"Az első meccs kritikus lesz a szlovákokkal, ott pontot, sőt pontokat kell szereznünk."
Közös karácsonyi videó
A török információk szerint a Galatasaray vezetőedzője két támadót szeretne igazolni télen.
Interjú a Felvidéki Harcosok csoport szimpatizánsával, aki egyike volt azoknak a DAC-szurkolóknak, akikre a NAKA november 20-án lecsapott.
Rossiről, Hyballáról és a magyar válogatottról.
A csallóközi klub honlapja számolt be arról, hogy ötvennégy éves korában elhunyt a DAC egykori játékosa és edzője, Stanislav Lieskovský.
A bajnokság február 16-án folytatódik és rögtön egy nagymúltú rangadóval a MOL Arénában, ami egyben a stadion avatója is lesz, ugyanis ekkora teljesen elkészül a DAC szentélye.