2021. január 17., 10:21

Vida Máté: Szívesen maradnék a DAC-nál, nagyon jól érzem magam, a visszatéréssel azonban még egy kicsit várnék

Bajnoki aranyéremben és Európa-bajnoki részvételben reménykedik a sérüléséből felépülő Vida Máté. A DAC és a magyar válogatott középpályása, aki még tavaly júniusiban, a Rózsahegy elleni Szlovák Kupa-elődöntő visszavágóján szenvedett külsőtérdszalag-szakadást, az nos.hu-nak adott interjút. Lapszemle.

Fotó: FCDAC

A hosszú kihagyás után visszatérő játékos elmondta, eddig a tervek szerint halad a rehabilitációja, egy hete már ismét a csapattal készül, mivel azonban pályafutása első súlyos sérülését igyekszik maga mögött hagyni, még élénken élnek benne a fájdalmas pillanatok. 

A futások, a sprintek és az irányváltások mennek, de az ütközéseket, a test test elleni párharcokat még kerülöm. (...) Végül átgondoltam a helyzetemet, és a szakmai stábbal közösen úgy döntöttünk, kicsit visszaveszek, nem csinálok presztízskérdést abból, hogy az első vagy a harmadik tavaszi bajnokin lépek-e először pályára. (...) Egyelőre élénken él bennem a sérülés, nem tagadom, kicsit tartok a visszatéréstől" 

- fogalmazott Vida, aki bízik benne, hogy két-három hét múlva már minden rendben lesz.

A középpályás elárulta, az elmúlt hónapok lelkileg sem voltak könnyűek számára. Mint mondta, akadt olyan pont, amikor tragikusnak ítélte meg a helyzetét.

A DAC és a válogatott is remekül szerepelt ősszel, sorra jöttek a győzelmek, én pedig mindebből kimaradtam. Természetesen örültem a társak sikerének, de nagyon nehéz volt tévéből nézni a többiek örömét."

Az interjúban nem titkolta, mindennap azért dolgozik, hogy ismét beverekedje magát a DAC kezdőcsapatába, és hogy már a márciusi világbajnoki selejtezőkön számolhasson vele Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Érzésem szerint ha egészséges leszek és visszanyerem a sérülésem előtti formámat, akkor esélyem nyílik arra, hogy meghívót kapjak az Eb-re készülő keretbe"

- jelentette ki. 

A jövőjét firtató kérdésre Vida azt válaszolta, szívesen maradna a DAC-nál, hiszen nagyon jól érzi magát Dunaszerdahelyen, elismerte ugyanakkor, hogy bár a klub mindenben támogatja, még nem beszéltek a közös folytatásról.

A válogatottság mellett a legnagyobb motivációt az nyújtja számára, hogy az idény végén bajnoki aranyat ünnepelhessen a DAC-cal.

Kevés nagyobb kihívást látok magam előtt annál, mint hogy végre megelőzzük a Slovant. A válogatottság mellett az egyik legnagyobb motivációm a következő hónapokat illetően, hogy akár a Szlovák Kupában, akár a bajnokságban aranyérmet akasszanak a nyakamba"

- hangsúlyozta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.