Újabb dunaszerdahelyi betlivel folytatódott a szlovák élvonalbeli bajnokság.
A vasárnapi Szered elleni bajnoki lesz a DAC 1250. mérkőzése országos szintű bajnokságban, ebből 812 mérkőzést az élvonalban, míg 437 mérkőzést a másodosztályban játszottak a sárga-kékek.
A 24 esztendős középpályás komoly rutinnal érkezett Csallóközbe.
A kassai futball neveltje a krakkói együttes színeiben 123 tétmérkőzésen lépett pályára és ezalatt 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Végre bizonyítani akartak és ez sikerült.
Az újoncot sikerült legyőzni.
A DAC játékosainak nincs miért szégyenkezniük, hiszen méltó ellenfelei voltak a szerb sztárcsapatnak.
A gólirályi címre is komoly esélyes volt.
Van esély odahaza.
A 22 esztendős osztrák Ahmet Muhamedbegovic kétéves szerződést kötött a csallóközi együttessel.
Bednár kétéves szerződést kötött új munkaadójával és 2023 nyaráig írt alá.
Utolsó felkészülési mérkőzését is lejátszotta a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek ellenfele a magyar bajnokság előző idényének hatodik helyezettje az Újpest volt a dunaszerdahelyi MOL Arénában.
Hosszú évek után döntöttek a váltás mellett.
Kétszer hatvan percben.
A DAC középpályása az alapján dönt majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat új egyesületében.
A támadósor közepén és szélén is bevethető 22 esztendős futballista 2016 óta erősíti a dunaszerdahelyi együttest.
Ramirez összesen 67 tétmérkőzésen léphetett pályára, ezalatt 28 gólt és 11 gólpasszt szerzett a sárga-kékeknek.
Harmadik felkészülési mérkőzésén is túl van a dunaszerdahelyi DAC.
Martin Vantruba két évre kötelezte el magát a csallóközi együtteshez.
Sorozatban harmadik alkalommal is DAC-játékos szerezte az év legszebb találatát a Fortuna Ligában