2021. szeptember 18., 19:58

Rózsahegyen nyert a DAC

A Slovan elleni rangadón mutatott remek játék után a Fortuna Liga 8. fordulójában Rózsahegyen próbált pontokat szerezni a dunaszerdahelyi együttes.

lamkel ze
A győztes gól szerzője
Fotó: dac1904.sk

A sárga-kékekre kemény csaták várnak mostanság, a Rózsahegy elleni összecsapás csak az első fejezete volt a kilenc nap alatt lejátszott három meccses erőltetett menetnek. Szerdán ugyanis folytatódik a Slovnaft Cup, jövő vasárnap pedig egy újabb nagy derbi vár rájuk, ezúttal a kerületi rivális Nagyszombat ellen.

A csallóköziekre már szombaton sem várt könnyű mérkőzés, a Rózsahegy ugyanis a bajnokság döntetlenkirálya, hiszen hat meccsükből öt is pontosztozkodással végződött. Odahaza is feltűnő mérleggel rendelkeznek: mindhárom találkozójuk 0:0-s döntetlennel zárult. 

Ezúttal viszont már az első félidőben gól született, méghozzá a hazai kapuba, mert az aktívan kezdő dunaszerdahelyiek sorra rúgták a szögleteket, s az ötödiket Hahn adta be a sarokról, a magas labdát Lamkel Zé kicsit szerencsétlenül még a földre fejelte, de ennél jobban nem is érkezhetett volna a labda Andzouana lábára, aki kapásból a bal kapufa mellé rúgta.

Vezettek a sárga-kékek, de a rózsahegyiek az első játékrészben több helyzetet is kialakítottak, amelynél Jedlička bravúrjaira is szükség volt.

A csapatok egygólos vendégvezetéssel mentek a szünetre, majd a második játékrészben előbb Schäfer, majd Takáč hagyott ki a helyzeteket. A 64. percben viszont Lamkel Zé a felezővonalon szerzett labdát, zavartalanul végigvétte az üres bal szélen, kapu felé húzott, bemutatott egy cselt és a kapuba lőtt. Az új szerzemény fontos találatot szerzett, mivel a DAC három perccel később a hazaiak Maslo révén szépítettek, s igyekeztek egyenlíteni is.

A csallóköziek viszont jól tartották magukat, s egy harcos mérkőzésen fontos három pontot szereztek az 1:2-es végeredmény után.

Készülhetnek a következő hét csatáira, azok sem ígérkeznek könnyebbnek, de már legalább látni a küzdeni akarást a csapaton, amely pontokat is ér.

MFK RÓZSAHEGY - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:2 (0:1)
Fortuna Liga, 8. forduló, Štadión pod Čebraťom, Rózsahegy, 2021.09.18., 18:00
Játékvezetők: Prešinský - Pozor, Ádám
Nézőszám:
Góllövők: 67. Maslo, ill. 13. Andzouana, 64. Lamkel Zé
Sárga lap: 78. Blackman
DAC: Jedlička - Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis (K) - Schäfer, Dimun - Andzouana (63. Njie), Hahn (63. Ciganiks), Lamkel Zé (81. Szendrei) - Sharani (46. Krstović)
Rózsahegy: Krajčírik - Fabiš, Maslo (K), Mojžiš, Madleňák - Luterán (62. Zsigmund), Kochan (86. Brenkus) - Rymarenko, Takáč (62. Kostadinov), Regáli - Gerec 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.