Míg lakosságszám alapján Magyarország a 92-ik helyen áll a világon, addig a világ 18-ik legnagyobb autóipari exportját állítja elő.
Az idén 5 százalékkal 79,5 millióra eshet vissza a globális autóértékesítések száma.
Nem Szlovákiában fogják gyártani.
Az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A holnap kezdődő Pozsonyi Autószalonon két olyan Škoda hazai premierjére kerül sor, amelyet különösen nagy érdeklődéssel várnak a potenciális autóvásárlók.
Nyitható vászontetős változatban is piacra dobja GT-R nevű modelljét a Mercedes-AMG.
Az elektromos és hibrid autók értékesítése ugyanakkor 117,8 százalékkal nőtt.
A márkaimportőr meghívásának köszönhetően az elsők között tehettünk egy hosszabb próbautat az új család képviselőivel.
Sajtóhírek szerint a legsúlyosabb bírságot a BMW kaphatja.
Az április 2-án Amszterdamban megrendezendő idei Go Further ökológiai autókiállításon a Ford egész sor új hibrid modellt mutat be a nagyközönségnek.
A kormányfő hangsúlyozta a kutatások és a fejlesztések fontosságát is.
Szlovákiában a GDP 13 százalékát, Magyarországon a GDP 10 százalékát, Csehországban pedig 7-8,5 százalékát az autóipar termeli.
A francia-japán autóipari szövetségen belül az együttműködés irányítását két hete vette át a Renault, a Nissan és a Mitsubishi vezetőiből álló testület.
Erre még nem volt példa a szlovákiai autópiac történetében: a modellek listájának első helyén nem egy Škodát találunk.
Március 12-én egy újabb rangos márka nem kevésbé rangos modelljének hazai bemutatójára kaptunk meghívást.
A VW konszernnél szemmel láthatóan ügyelnek arra, hogy egyes márkáik szabadidőautó-kínálata nagyjából egálban legyen. Ennek megfelelően a Škoda is elkészítette harmadik ilyen modelljét.
Nem mindennapi eseményen jártunk.
A japán márka a március 7-én nyíló Genfi Autószalonon mutatja be kompakt crossoverének új, 2020-as modellváltozatát.
Gyors és hatékony válaszlépéseket fog elrendelni az Európai Unió, ha az Egyesült Államok védővámokkal sújtja a gépjárművek és autóalkatrészek importját – az Európai Bizottság szóvivője.
2022-től már nem gyártanak Civic modellt az Egyesült Királyságban.