Virsinszky Tamás Égjen a tűz 2021. június 6., 10:01 Gömörben is fellobbant az Összetartozásunk Tüze - KÉPEKKEL Mintegy negyven helyszínen gyújtották meg az Összetartozásunk Tüzét szerte Gömörben és Nógrádban. Lévárt 2021. június 4., 15:07 Hogy élhetőbb legyen az élhető Első alkalommal tartottak közös brigádot és közterület-tisztítást az alakulófélben lévő Élhető Vidék Polgári Társulás tagjai Lévárton. Baleset 2021. június 3., 14:32 A patakba zuhant egy autó Várgedén A balesetben négyen sérültek meg, két személyt kórházba szállítottak. Államfői vizit 2021. június 1., 15:05 Gömörbe látogatott Čaputová államfő A köztársasági elnök kedden Rimaszombatban megtekintette a város határába tervezett ipari park helyszínét, majd a régió munkaerőpiaci helyzetéről tájékozódott, illetve külföldön dolgozó ápolókkal is találkozott. Megérdemelten! 2021. május 29., 16:16 Tehetségek szolgálatában: közösségi díjat kapott a rimaszombati református gimnázium A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács idei Tehetségek Szolgálatáért közösségi díját a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium kapta meg. Országjárásra indulnak 2021. május 27., 12:00 Negyven előadást tervez idén nyáron a Zenthe Ferenc Színház Negyven előadás és közel tizenötezer kilométer vár a salgótarjáni társulatra augusztus végéig. Van érdeklődés 2021. május 25., 19:36 Népszerűek a mobil oltóközpontok Besztercebánya megyében A mobil oltóközpontok ezen a héten újabb községben lesznek elérhetőek, többek között Nagybalogon, Meleghegyen, Szilistyén, Gömörlipócon és Szirken. Éledező kultúra 2021. május 25., 11:49 Könyvbemutató és komolyzenei koncert Rimaszombatban A keddi komolyzenei koncert során bemutatásra kerül az a 64 oldalas publikáció, mely a rimaszombati komolyzenei élet elmúlt negyven évét foglalja össze. Aszfaltoznak 2021. május 24., 14:22 Torlódásra kell számítani Rimaszombatnál Az osgyáni letérőtől Rimaszombat Szőlőhegy városrészéig szakaszosan felmarták a régi aszfaltot, s fokozatosan megkezdték az úttest újraaszfaltozását is. ráfért 2021. május 22., 10:55 Önkéntesek tisztították meg a világháborús emlékművet Önkéntesek egy csoportja, valamint a 4. Számú Hatvani István Cserkészcsapat tagjai közösen tisztították meg a Rimaszombat főterén álló első világháborús emlékművet. Nyári fesztiválok 2021. május 20., 10:45 Bejelentették a JúliusFeszt fellépőit Pataky Attila az EDDA frontembere éppen a rimaszombati színpadon és a koncert napján fogja megünnepelni 70. születésnapját. Online programokkal 2021. május 15., 15:45 Múzeumok és galériák éjszakája Rimaszombatban A helyi múzeumban 2021. május 15-én, szombaton 17 és 21 óra között nyitnak kiállításokat a nagyközönség számára. Két keréken 2021. május 14., 12:00 Bringán Gömör és Nógrád között A kerékpárút kivitelezése a tervek szerint az idén elkezdődhet. Megyei és mobil oltóközpontok 2021. május 11., 20:23 Több mint 4100 embert oltottak be a Besztercebánya megyei oltóközpontokban Az elmúlt héten 1732 embert oltottak be Losoncon, 773-at Rimaszombatban, 796-ot Nagyrőcén és 835-öt Nagykürtösön. Világháborús napló 2021. május 9., 15:36 Egy páratlan memoár Gömörből A lábjegyzetekkel és magyarázatokkal ellátott, korabeli fényképekkel tarkított napló három részből áll. Stagnáló diáklétszám 2021. május 6., 11:56 Beíratási adatok Gömörből A számok némileg még változhatnak a tanévkezdésig, de kiugró növekedés vagy csökkenés sehol sem tapasztalható. Végre egy kis kultúra - testközelben 2021. május 4., 19:47 Hegedűkoncerttel kezdődik a rimaszombati Zenei Tavasz Május 11-én Farkas Imre hegedűművész koncertjével kezdődik a 41. Zenei Tavasz Rimaszombatban. szellemi örökség 2021. május 1., 12:31 Tovább ápolják Mács József emlékét "Még az előző kormány idején beadtuk a kérvényünket, hogy felvehessük a nevét, de bármilyen érthetetlennek tűnik, az első körben ez elutasításra talált." Mobil oltópont 2021. április 26., 19:36 Holnaptól oltanak Tornalján Tornalján április 27-én és 28-án 15 és 19 óra között oltják a 60 évnél idősebbeket Pfizer/BioNTech vakcinával. Akire büszkék lehetünk 2021. április 24., 09:51 Szombathy Viktor nyomában A város híres szülötte 120 éve látta meg a napvilágot. Oldalszámozás Első oldal Első oldal « Első Előző oldal Előző oldal ‹‹ … Oldal 24 Oldal 25 Oldal 26 Oldal 27 Jelenlegi oldal 28 Oldal 29 Oldal 30 Oldal 31 Oldal 32 … Következő oldal Következő oldal ›› Utolsó oldal Utolsó oldal Utolsó »