Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Szlovákia nemzeti parkjai számos védett virágfajnak adnak otthont. Íme néhány különlegesség közülük!
A profitszerzés és a természetvédelem között meg kell és meg is lehet találni az egyensúlyt!
A kormánydöntés indoklása szerint nagyon különleges élőhelyekről - szikes területekről, szárazságot kedvelő erdőkről, füves-homokos területekről - van szó.
A természetvédelmi őrök feladata sokrétű, nem csupán a védett területek, és az ott előforduló élőlények megvédésében van kulcsszerepük, ők biztosítják például az országban nyilvántartott 65 ezer régészeti lelőhely megóvását is.
Öt jelöltet kedden, június 30-án meghallgattak ugyan, de a bizottság arról tájékoztatta Budajt, hogy közülük sem sikerült kiválasztaniuk az új vezetőt, ezért egy újabb fordulót kell kihirdetniük.
Csakis az vehet el a természetből, aki ad is.
A felhívásra mintegy 50 önkéntes gyűlt össze. Egyrészt a helyi önkormányzat alkalmazottai, másrészt az erdőgazdálkodási vállalat munkatársai, illetve természetvédő szakemberek.
Madárgyűrűzés szúnyogfelhőben.
Gyakorlatilag a 24. órában vagyunk, hogy megmentsük a fajt
A korszerű mező-, erdő- és kertgazdálkodással a természet sokszínűségének és változatosságának megőrzésére kívánnak törekedni.
Nem vagyunk a természet urai, még ha le is igáztuk szegényt. Csak a részei.
Az írásbeli körben legfeljebb 20, a szóbeli fordulóban pedig maximum 30 pontot szerezhettek a diákok.
Itt Szlovákiában mindenki szeretné, ha lennének nemzeti parkjaink, másrészt viszont nem viselkedünk úgy velük szemben, ahogyan kellene.
Olajfúrásokat engedélyez a Kongói Demokratikus Köztársaság a világörökség részét képező nemzeti parkokban, ahol például a kihalás által fenyegetett hegyi gorillák és más veszélyeztetett emberszabású majmok élnek.
Akár gazdag, akár szegény országról van szó, a természetvédelmi területek kijelölése egykettőre megtörténik, de a terület védelmének finanszírozása és a védelem biztosítása már elmarad