2021. július 10., 15:55

Az elveszett víz nyomában

Az elmúlt napokban tartotta első évértékelő közgyűlését Somorján a Dunavit – Duna Menti Tájvédelemi Társulat, amely a természeti értékek megóvását tűzte zászlajára. A kezdeményezés hiánypótló, mivel a számtalan szlovák nyelvű természetvédelmi szervezet mellett ez az első, amely deklaráltan magyar nyelven kommunikál, és kifejezetten azért jött létre, hogy fontos környezetvédelmi témákra hívja fel a Duna menti alföldön élő magyar ajkú lakosság figyelmét.

barcs
Fotó: Radočák Tamás

Az alig féléves működésük során beszámoltak már önkéntes faültetésről, hulladékgyűjtésről, madárodú kihelyezésről, és részt vettek számtalan felvilágosító kampányban. Jelenleg egy egyedülálló projekten dolgoznak, amelynek célja bemutatni, miként változott az elmúlt évszázadokban – különösen az elmúlt 150-200 évben – a Csallóköz vízrajza, és miként változott meg az ember viszonya a vízhez.

Barcs – az elfeledett folyó

Ezzel a címmel szervez ősszel kiállítást a Dunavit, amelyet Nagyszombat megye és Somorja város támogatásával valósítanak meg.

A mai napig számtalan kiszáradt, tekergő medret, ágat fedezhet fel a figyelmes szemlélő. Az idősebbek még emlékezhetnek tavakra a falvak határában, vagy régi folyamok után visszamaradt holtágakra a kertek végében. Néhány belső csallóközi községben legendák szólnak arról, hogy a falu a templom tornyához szükséges fát vagy a falakhoz szükséges köveket folyón szállították a községbe. A szóbeszéd szerint a nagypakai templomtorony építéséhez szükséges fát is így úsztatták be a faluba.

Olyan folyónak azonban ma már nyoma sincs az öreg Dunától majdnem nyolc kilométerre fekvő faluban, amelyről ezt elképzelhettük volna.

Ám az idősebbek közül még páran emlékeznek rá, hogy gyermekként, a kispakai kertek végében található laposban annyi víz volt, hogy csak tutajon lehetett átkelni a túlsó partra. Ez a lapos is egy valamikori régi dunai ág maradványa lehetett.

A Csallóköz kiszárítása

Mára ez az ág ugyan teljesen kiszáradt, de egyike azoknak a tájban megőrződött lenyomatoknak, amelyekből a falut egykor tekervényesen körülölelő folyamokra, patakokra tudunk következtetni, és amelyekről Földes Gyula is megemlékezik a Felső-Csallóköz árvédekezésének története című 19. századi művében.

Az ember azonban – , hogy a szántók, a falvak, a városok terjeszkedni tudjanak, s hogy a Duna fő medre a hajózás miatt bő vízzel rendelkezzen – ezeket a belső folyamokat a Dunától elrekeszelte, a vízgyűjtőket, mocsarakat lecsapolta.

Természetesen, árvédekezési célja is volt a belső folyók felszámolásának, de ez a lényegen nem változtat, az ember olyan mértékben alakította át a tájat az elmúlt évszázadok során, ami napjainkra értékes élőhelyek eltűnését és sok helyen a táj kiszáradását eredményezte.

csallóköz
Fotó:  Radočák Tamás
Barcs, Barch, Bács, Cselcs

Nemcsak Pakán, de más csallóközi falvakban is fellelhetőek hasonló terepdepressziók, mélyedések, laposok.  A Duna-mappáció térképei és Földes Gyula leírása alapján egy ilyen belső folyam a somorjai határtól egészen a várkonyi mocsárvilágig folyt, és a későbbi korokban Barcs, Barch, Bács neveket viselte. A megnevezés nyelvi etimológiai történetére most nem térnénk ki. A lényeg, hogy a Duna-mappáció térképén feltüntetett Barcs folyó nagyjából annak a folyamnak a nyomvonalát követi (az áradások miatt sosem volt stabil vonala), amelyet Kovács László helytörténész Cselcs folyóként említett és feltételezhetően a somorjai Csölösztő alól eredt a középkori oklevelek írásos emlékeinek tanulsága szerint.

Az egykori Barcs (vagy Bács) folyó tájban megmaradt lenyomatát szeretné a Dunavit csapata bemutatni, illetve légi felvételek segítségével feltárni.

A helybéli lakosok beszámolóival kiegészítve és a folyó sorsának bemutatásával szeretnének emlékeztetni arra, hogy a globális felmelegedés korszakában mennyire fontos a vízhez való viszonyunk megváltoztatása. Egykor küzdöttünk ellene, ma érte kell, pontosabban kellene küzdenünk.

Felmelegedés és vízhiány

A klímakutatók szerint az elkövetkező évtizedekben egyre súlyosabb és egyre tovább tartó vízhiánnyal kell majd szembesülnünk.

A globális felmelegedés miatt a víz lefolyásának lassítása, megtartása, folyóink és talajvizeink védelme lett az egyik legfontosabb vízgazdálkodási szempont.

Lényegében ezt a célt szolgálja a Duna vajkai ágrendszerében a tavaszi és nyári áradások mesterséges szimulálása is, amelyet a bősi vízi erőmű aktualizált üzemeltetési szabályzata most már sokkal inkább a természeteshez közelibbé teszi, mint korábban.

Sajnos, ez csupán az Öreg-Duna pár száz méteres parti sávjában fejti ki a hatását, a belső falvakban már csak minimális talajvízszint-ingadozást okoz, miközben a Felső-Csallóköz termékenységét az adta, hogy az évente érkező nagy vizekből az ágrendszer maradványai jelentős vízkészletet visszatartottak, amivel egész évben kompenzálni tudta az esőmennyiség hiányát.

Az ember felelőssége

Az ember természetéből fakadóan mindig is igyekezett kihasználni a táj termőképességét. A szerinte fölösleges vizet lecsapolta, az ugyancsak fölöslegesnek tartott – a helyi mikroklímát erőteljesen alakító – erdőrészeket, csalitokat beszántotta. Mindehhez még társult a bősi erőmű, ami a Felső-Csallóközben további talajvízszint-csökkenést hozott. A mezőgazdasági gyakorlat sajnos a talajok romlását is okozza, amelyek szervesanyag-tartalma szintén nagy mennyiségű vizet tudott visszatartani. A gazdák évek óta vízhiányra, az aszályos időszakok szaporodására, hosszabbodására panaszkodnak. Ezt valamennyire lehet öntözéssel kompenzálni, de meddig?

És nem csak a mezőgazdaság folytat helytelen gyakorlatot. A városok lakói is egyre növelik a lefedett, lebetonozott felületeket, ami a helyi hő visszaverődésének változását hozza.

A lehullott esővíz is a csatornában végzi, miközben ez is hűthetné az urbánus környezetet. A falvakban található kis (esetleg kiszáradt) tavakat feltöltöttük, hogy azokon új telkeket lehessen kimérni, nem tudatosítva védő szerepüket, a nagy intenzitású esők vizei pedig jobb híján a lakosok pincéiben kötnek ki.

A természet nem rögtön válaszol

A természet, a táj nem reagál azonnal a rossz gyakorlatra. Először csak apró jelzéseket küld, majd egy lefele mutató spirállal büntet.

Ha kivágtuk a kiserdőt, csak évek után vesszük észre, hogy egyre ritkábban érkeznek a helyi kis esők (kis vízciklus). Ha lecsapoltuk a kis vizenyőt, csak évek múlva vesszük észre, hogy a szántó magasabban fekvő részeiben szenved a növényzet az aszálytól. Az új ház tulajdonosának jobban tetszik a térkő, azon nem kell gazt irtani, a meleg ellen pedig ott a klímaberendezés.

Az embernek tehát igazodnia kellene az új helyzethez és felkészülnie a jövő vízhiánnyal összefüggő kihívásaira.

Kérdés, hogy időben megtettük-e, amit meg kellett, és megtesszük-e még a további szükséges lépéseket. Kérdés, hajlandóak vagyunk-e évtizedekre előre gondolni.

A környezetvédelem minden bizonnyal korunk egyik legfontosabb feladata. Eredményessége pedig nagyrészt attól is függ, hogy mennyire sikerül a lakosság széles rétegeit ráébreszteni a környezettudatos gondolkodás fontosságára. A Dunavit felvilágosító munkájával ebben szeretne segíteni. 

Megjelent a Magyar7 2021/27. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.