A helytállásért meg kell bűnhődni! – Megjelent a Magyar7 legújabb, 27. száma

2021. július 9., 09:20
ma7

Duray Miklóst sokan, sokféleképpen bírálták az elmúlt évtizedekben, még többen tisztelik és becsülik mindig karakán kiállása miatt. Ami tagadhatatlan, véleménye senkit nem hagy hidegen. A közelmúltban sok egyéb mellett ezt is hangsúlyozták a Magyar Közösség Pártja politikusai, amikor abból az alkalomból méltatták, hogy idén ő kapta a felvidéki magyarság egyik legfontosabb díját, a Pro Probitate – Helytállásért díjat. Kitüntetése alkalmából kérdeztük Duray Miklóst, múltról és jövőről, a politika szövevényes világáról.

magyar7 2021 27

A kurzusváltás óta eltelt másfél év mérlege a magyar közösség számára lehangoló. S most, tíz nap leforgása alatt a regnáló hatalom kétszer is durva eljárással mutatta meg, mit gondol arról, hol a helyünk. Kisebbségi közösségként komoly pozíciókat veszítettünk, és a jelek szerint a kormány már a látszatra sem ad, fogalmaz Molnár Judit Dupla pofon barátságból címmel megjelent írásában.

A V4-ek súlyát jól mutatja, hogy a nagy megosztó vitákban egyre inkább pólusképző erővé vált Közép-Európa – fogalmaz Közép-európai összhang, európai érdek című elemzésében Kolek Zsolt. Pomichal Krisztián Csak a szokásos… című jegyzetében a nyugati sajtó álságos viszonyulására mutat rá, annak kapcsán, hogy a legtöbb lap elutasította Orbán Viktor érveinek a közzétételét a gyermekek védelméről és Európa jövőjéről.

Tóth László Az elveszett víz nyomában címmel a Dunavit tájvédelmi társulat tevékenységét bemutatva írja le, hogyan változott meg pár évtized alatt a Csallóköz vízrajza.

magyar7 somogyi kultminor

Érdektelenségbe fulladt botrány – ezzel a címmel jelent meg Somogyi Szilárd írása, amelyben a Kult Minor igazgatóválasztásának témáját járja körül, rámutatva, hogy a kormányzat szerint nem fontos, hogy egy kisebbségi intézmény élén kisebbségi jelölt álljon.

A tornádó szemében - Kövesdi Károly azt a pillanatot örökíti meg jegyzetében amikor kisunokáival nézik a Dunát, és a kérdések sorjáznak, a válaszok azonban annál nehezebbek, mert egy kaotikus, szervezetlen világ vesz bennünket körül, ahol az értékek is lassan jelentésüket veszítik.

magyar7 hét háttér

Rajkovics Péter azokat a későn jött intézkedéseket veszi górcső alá, amelyek az oltási kedv növelését szolgálnák, a sok hibás döntés azonban inkább eltántorítja az embereket.

A napokban veszi át a Dankó Pista Életműdíjat Farkas József cigányprímás, aki szerint a külhoni térségekben jobban szeretik és becsülik a magyar nótát és a cigányzenét, mint Magyarországon.  

Széll Kálmán egy történetét eleveníti fel a Lacza Tihamér a Leporolt históriákban.

Vendégszerzőnk, Pék László A magyar iskolák újraindítása a II. világháború után című sorozatának e heti részben az ötvenes éveket mutatja be, amikor a legtöbb helyen szülői kezdeményezésből sok településen elkezdődik a magyar nyelvű oktatás.

magyar7 27 tájaink

A Tájaink rovatban Fábián Gergely a gömöri regionális turizmus témáját elemzi, rámutatva, hogy vannak ugyan jó kezdeményezések, a lehetőségek azonban a legtöbb helyen nincsenek kiaknázva, és hiányzik egy átfogó koncepció. Dobos Lászlóra emlékeztek Pozsonypüspökin és bemutatták a Szél-járás folyóiratot, az Irodalmi Kávéházról Radi Anita ír. Zsebik Ildikó egy sétára invitálja olvasóinkat, hogy bemutassa a dobóruszkai templom értékeit. Virsinszky Tamás a Veres János-díj átadóján járt, Szomolai Andrea pedig a Kaszás Attila Kulturális Fesztiválra nyújt át egy meghívót.

Már a Felvidéken is egyre több helyen foglalkoznak lovakkal, Reczai Lilla írásából kiderül, hogy a dunatőkési Czajlik Ranch magyarországi partnerekkel együttműködve gazdagítja kínálatát. Határon átnyúló fejlesztésekből nincs hiány az izsai Leányvárban sem, ezekről Nagy Miskó Ildikó Domin István  polgármestert kérdezi. Kaszmán Zoltán a zselízi Torma Gábor-emlékfutáson járt, Bokor Klára pedig egy sétára invitálja olvasóinkat a festői zsákfaluba, Lelédre. Nagyanyáink hagyatékát őrzi mézeskalácson a füleki Baucsek Viktória, akit Szvorák Emese mutat be írásában.

Szilágyi Orsolya dietetikus azt állítja, vannak derűs fogyókúrák. Tud-Tech rovatunkban pedig arról is ír Rajkovics Péter, hogyan hódít a foci a közösségi médiában.

magyar7 27 hazajaro

Kenyeres Oszkár és a Hazajáró csapata ezúttal a halálraítélt zászlóalj nyomában járt a Naskalaton.

Hobbi rovatunkban arról olvashatnak, mi is az a quilling?

magyar7 2021 27 izlelo

Szabó B. Csilla a héten egy könnyű nyári bulgursalátát ajánl, nutellás sajttortával. Vas Gyula pedig a Škoda Enyaqot tesztelte.

Szurkoló rovatunkban Rajkovics György már a tokiói olimpia előkészületeit elemzi, míg Rajkovics Péter az Eb egyik meglepetéscsapatának, a dánoknak a menetelését vette górcső alá.

magyar7 27 szurkoló

Az 1940-es években nem csak a cipővásárláshoz, de még a lábbeli javításához is engedély kellett, négy tanú aláírásával - írja nagykeszi olvasónk, Vendégh Piroska az Önök küldték rovatunkban.

A lap utolsó oldalain ezúttal is a műsorújságot és a rejtvényt találják, a hátlapon pedig Garamkálna templomát mutatjuk be.

Kedves Olvasóink, lapunkkal kellemes időtöltést és jó olvasást kívánunk.

Egyúttal szeretnénk elnézésüket kérni, a héten ugyanis a hétfői államünnep, majd egy nem várt műszaki probléma miatt a Magyar7 később kerül mind az előfizetők postaládájába, mind a standokra. Megértésüket köszönjük.

Kövesse facebook oldalunkat is!