Jelentős anyagi támogatások sorsáról és más fontos kérdésekről is határozott március 25-i tanácskozásán a Nyitra Megyei Önkormányzat.
A jelentkezési lapokat legkésőbb 2019. július 30-ig kell beküldeni.
Két baleset során hárman haltak meg ma Nyitra megye közútjain - adta hírül a TASR hírügynökség.
A múlt héthez képest 64,9 százalékkal emelkedett a betegek száma.
Az oktatási intézményeket illetően is születtek döntések.
A felújítandó útszakaszok jegyzékét a tavalyi utolsó ülésükön fogadták el a megyei képviselők.
Lokalizálni szeretnék a fertőzést.
A magyarlakta térséget is érintő döntésekről Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetője tájékoztatta portálunkat.
A legtöbb halálesetet a szív- és érrendszeri betegségek okozták
Több száz beteggel lett több az elmúlt rövid időszakban.
Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Önkormányzat október 22-i ülésén. A képviselők a térség jövő évi költségvetését is elfogadták.
A hidegre fordult idő is hozzájárulhatott a megbetegedések növekedéséhez.
A nyitrai járásbeli Assakürt (Nové Sady) községben ég a községi hivatal épülete, amelyben ideiglenesen a helyi óvoda is működik.
A Nyitra Megyei Önkormányzat tanácskozásán a magyarlakta térségeket érintő két fontos döntés is született a megyei pályázati pénzek támogatásával és az új vasúti menetrenddel kapcsolatban.
Az iskolák és a régiók fejlesztése kulcsfontosságú.
Többek közt erről is döntöttek Nyitra megye közgyűlésének nyári szabadságidény előtti utolsó ülésén.
Május 14-én ismét ülésezett a Nyitra Megyei Önkormányzat. A déli, magyarlakta térséget érintő pozitív döntésekről Farkas Ivánt, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetőjét kérdeztük.