Nyitra megye: az eddiginél nagyobb támogatás igényelhető műemlék-felújításokra
Június 24-én tartotta meg 13. rendes ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat.
Az MKP Nyitra megyei frakciójának sikerült elérnie, hogy a megyei hivatal mielőbb gondoskodjon a komáromi kórház területén levő információs rendszerek, azon belül a tájékoztató táblák kétnyelvűsítéséről.
Mint azt Farkas Iván frakcióvezető elmondta, az indítvány beterjesztésére a felújított belgyógyászati pavilon avatóünnepségén tettek ígéretet, mert azt tapasztalták, hogy még a vészhelyzetre figyelmeztető táblák is csak szlovák nyelvűek voltak.
"Javaslatunk nyomán a hivatal mint az ingatlan tulajdonosa a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény értelmében köteles kihelyeztetni a magyar és szlovák nyelvű táblákat“ - közölte Farkas Iván.
Az MKP megyei frakciója a májusi testületi ülésen azt is javasolta, hogy - a vonatkozó törvény értelmében - ne csak a 49 vagy annál több alkalmazottal működő megyei fennhatóságú oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények dolgozói kapják meg az államilag támogatott üdülési utalványokat. A diszkrimináció elkerülése végett a 49-nél kevesebb dolgozóval működők is részesülhessenek abban.
Miután a megyei testület megvizsgálta a javaslat pénzügyi hátterét, a hétfői ülésen a képviselők megszavazták az MKP-s javaslatot, amelynek értelmében a jövőben valamennyi megyei fennhatóságú intézmény dolgozói – az alkalmazottak létszámától függetlenül – megkapják az üdülési utalványokat.
A megyében élő nemzeti kisebbségek egyenrangúsítását szolgálta a közlekedési táblák egyforma méretének biztosítására vonatkozó MKP-s indítvány, amelyben a magyar képviselők azt kérték, hogy a Nyitra megye fennhatósága alá tartozó 2. és 3. osztályú utak mentén, vagyis a települések elején és végén korábban a szlovák megnevezés alatt elhelyezett, kisebb kék, magyar nyelvű táblákat folyamatosan cseréljék le a szlovák táblákkal egyforma méretű, magyar nyelvű táblákra.
A javaslatot többek között Igor Éder megyei alelnök, Ján Krtík, Léva és Branislav Becík, Udvard polgármestere sem szavazta meg, így mindössze egy szavazaton múlt, hogy átment az indítvány. Augusztus végéig tehát megtörténnek a cserék.
A megyei önkormányzat hétfőn elfogadta azt az általános érvényű rendeletet, amely alapján módosul a műemlék jellegű és egészségügyi létesítmények támogatási rendszere.
„A két változás közül az a jelentősebb, hogy a műemlékek felújítása esetében az eddigi 3 ezer euró helyett már 4,5 ezer eurót igényelhetnek azok fenntartói, illetve tulajdonosai. Az emelést az indokolta, hogy e célra eddig évente 100 ezer eurót oszthatott szét a megye, ám az utóbbi két évben kellő számú kérvény hiányában nem merült ki a teljes támogatási keret. E döntés után az érintett létesítmények, például a komáromi Szent András-bazilika további felújítására is már az eddigi összeg másfélszerese kérhető” - számolt be Farkas Iván.
A diáklétszám alapos csökkenése következtében a megyei hivatal néhány hónapja előkészítette az Udvardi Szakközépiskola megszüntetését. A megyei hivatal a javaslatot benyújtotta jóváhagyásra előbb a szakbizottságok elé, majd a megyei tanács elé, tegnap pedig a megyei képviselő-testület elé. A megyei képviselő-testület a javaslatot tegnapi napirendjéről levette.
Az Udvardi Szakközépiskola utolsó esélyt kapott annak árán, hogy szeptember 1-jétől a megyei hivatal tetemes összeggel fogja támogatni a középiskola működését, művileg a felszínen tartását. Kérdés, lesz-e értelme. Az MKP megyei frakciója elvi döntést hozott. E változást, a napirendről való levételt megszavazta, esélyt adva ezzel a szakközépiskola új vezetésének a szakközépiskola újjáélesztésére.
A megyei képviselő-testület megváltoztatta a korábban létrehozott Segély Alapítvány igazgatótanácsát. Ezzel a cél az volt, hogy a megyei közalapítvány fokozza aktivitását, aktív tevékenységet folytasson a jövőben szociális és egészségügyi téren. Az MKP képviselőcsoportját az alapítvány igazgatótanácsában Dr. Viola Miklós fogja képviselni.