Az első kiemelkedő magyar tudósa Zemplén Géza volt, aki Trencsénben született 1883. október 26-án.
Azok közé a felvidéki magyar tudósok közé tartozott (sajnos nem mindegyikükről mondható el ugyanez), akik sosem titkolták a magyarságukat, sőt kutatói munkájuk mellett igyekeztek bekapcsolódni a felvidéki magyar szellemi és kulturális életbe is.
A losonci 25. gyalogezred karmesteri státusát is elnyerte a világhírű zeneszerző.
1931-ben jelent meg Sárközi György Mint oldott kéve című regénye, amely az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik különös szereplőjének állít emléket.
Groffits Gábor nevét ma már kevesen tartják számon, tájainkon pedig talán nem is hallottak róla. Pedig ő is földink volt, az Érsekújvárhoz közeli Tótmegyeren született.
A címben idézett megállapítást gróf Széchenyi István vetette papírra, és Gyürky Antalt jellemezte, akivel együtt vállalkozást indított a magyarországi borászat felvirágoztatása céljából.
Dudich Endre az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik győztes csatájáról nevezetes Nagysallón született 1895. március 20-án.
Maga is költött kuruckori verseket.
Afféle irodai katona volt, elsősorban jogi és gazdasági ügyekkel foglalkozott, közben pedig novellákat és regényeket írt.
Sokan nem tudják, hogy Julianus történetét (pontosabban a Riccardus-jelentést) egy évszázadokkal később élt jezsuita találta meg a Vatikáni Levéltárban.
A Tátrában több hely is emlékeztet Téry Ödönre.
Idén ünnepeljük Hatvani István európai hírű tudós, polihisztor születésének 300. évfordulóját.
Budai Parmenius István élt a felkínált lehetőséggel, és az egyik vitorlás (Swallow) fedélzetén ő is kihajózott 1583. június 11‑én Plymouth kikötőjéből.
Szép is lenne, ha Bartók Béláról vagy Kodály Zoltánról szólna ez az írás, ám ezúttal egy jóval korábban élt muzsikust mutatnék be a kedves olvasóknak: ő Debály Ferenc József.
Két magyarnak jutott először az eszébe, hogy ezzel a járművel is körbe lehet járni a világot.