Újabb magyar iskola, végvár esik el a nyelvhatáron. Bezárják a vágai magyar alapiskolát.
Idén télen nem a Covid, hanem a náthaláz zárja be az iskolákat.
A múlt héthez képest 39,1 százalékos a betegszám-növekedés.
Még el sem kezdődött a tanév, máris olyan hírek kaptak szárnyra, hogy gyerekeink megint a szokásosnál többet lesznek otthon...
Gröhling: Abszurdnak tartom, hogy úgy spóroljunk az energiára szánt pénzen, hogy haza küldjük a gyerekeket.
Nagykaposon bezárták az összes oktatási intézményt a rossz járványhelyzet miatt. Hogy február 2-án, szerdán újranyithatnak-e, attól függ, hány gyerek lesz karanténban.
Egyelőre figyelik, hogy alakul a járvány.
A szórvány fogalma nemcsak létszámbeli csökkenést jelent. Elsősorban az érdekérvényesítés hiányát, az anyanyelv használatának teljes háttérbe szorulását, a közönyt, a fásultságot nemzeti kérdésekben.
A szakemberek szerint jelenleg egyetlen osztályterem sem mondható teljesen biztonságosnak.
A rendelet, amely a Pozsony I-V, Malackai, Bazini és Szenci járásokat érinti, nem vonatkozik az óvodák és az alapiskolák alsó tagozataira.
A jelenléti oktatás felfüggesztése érinti a szakközépiskolák és a gimnáziumok diákjait, valamint az alapiskolák felső tagozatos tanulóit is.
Egyre nehezebb tartani a frontot a Felvidék legnagyobb magyar gimnáziumában is.
Az oktatásügyi miniszter azzal érvel, hogy az oktatási intézményekben fix csoportok vannak jelen.
Olyan szabályokat állítottunk fel a módosított COVID-automatán keresztül, hogy még a súlyosbodó járványügyi helyzetben se kelljen bezárnunk az iskolákat.
Ahol kevés a beoltott, ott pár hét múlva már lakat kerülhet az iskolák ajtajára.
Szakemberek szerint a gyerekek és a serdülők hosszú távú elszigetelése jelentős frusztrációt és károkat eredményezhet.
Az oktatási miniszter mindent elkövet azért, hogy ősztől normális menetrendben folyhasson a tanítás.
Az online tanítás kipróbálását nálunk a kényszer szülte, de nem kérünk belőle, ha az élet végre visszatér a régi kerékvágásba.
Összesen 226 osztályt kényszerültek bezárni, 8693 gyerek van otthon. A távoktatásba átsorolt gyermekek aránya állandóan egy százalék körül mozog
Pénteken eldől, hogy bezárnak-e az iskolák.
Egy ludwigslusti gimnázium - amelyet 800 diák látogat - egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett.
A maradék négy diák a város másik gimnáziumában érettségizhet.
A nagymadiak még reménykednek, élükön Bartalos Gyula képviselővel, s keresik azon lehetőségeket, amivel még megakadályozhatnák a bezárásokat.
Besztercebánya megye úgy döntött, hogy csütörtöktől bezárja a megyei fenntartású oktatási intézményeket.