2022. január 5., 11:21

Kiss Beáta: „A huszonévesekben van tenni akarás és vágy a közösségi létre”

Amint arról korábban beszámoltunk, 2021 júniusában, amikor a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium végzős diákjai elballagtak, az intézmény végleg bezárta kapuit. Az iskolabezárás utáni időszakról az oktatási intézmény igazgatónőjét, Kiss Beátát kérdeztük.

Kiss Beáta
Fotó: Neszméri Tünde
Kiss Beáta

Több mint fél éve zárták be a gimnáziumot. Hogyan élte meg az azóta eltelt időszakot?

Természetesen nem volt ez az időszak könnyű. Minden érintettet megvisel a veszteség érzése, és egyben tudatosítjuk azt is, nem elsősorban egyéni, hanem közösségi veszteségről van szó. Ezt magánemberként és közösségi emberként is súlyosan megélem. Látom, hogy az iskola megszűnése nem jár következmények nélkül, gyakorlati problémákat is okoz – például a megüresedett ingatlan terhe az alapiskola számára okoz nehézséget. Ennél még lényegesebb, hogy Léván immár nem lehet magyar középiskolába járni, azért fokozott odafigyelést igényel a kicsik beiskolázása is. Fontos, hogy minden szülő számára nyilvánvaló legyen, hogy ettől még továbbra is a helyi magyar oktatási–nevelési intézmények a legjobbak a lévai, illetve a vonzáskörzetbe tartozó családok számára.

A gimnázium megszűnésén túl tapasztalhatta a szórványmagyarság helyzetének minden nehézségét is. Mik azok az erősségek, pozitívumok, amelyekre ön szerint mégis építeni lehetne, illetve amelyekk a sok-sok nehézség dacára mégis erőt adhatnak?

Nagyon nehéz ez a kérdés. Ha abból indulunk ki, hogy a gimnázium megszűnésének fő oka épp a szórványosodás, a fogyás, akkor nehéz derűlátónak lenni. Manapság sokan használják, de kevesen jól a szórvány fogalmát. Van, aki azt is szórványnak minősíti, ami még nem az, van, aki viszont a nyilvánvalót sem fogadja el. 

A szórvány fogalma azonban nemcsak létszámbeli csökkenést jelent. Elsősorban az érdekérvényesítés hiányát, az anyanyelv használatának teljes háttérbe szorulását, a közönyt, a fásultságot nemzeti kérdésekben.

Sokáig azt hittem, amit rengetegen állítanak, ha nagyon elkötelezetten és sokat dolgozunk, meghozza a kívánt eredményt. Csak munka kérdése az egész. Kiderült, hogy nem. Nem a befektetett munka mennyiségén és minőségén múlnak bizonyos ponton túl a dolgok. Nos, ez egy olyan folyamat, mely egy értelmes magyar ember számára lelkileg nagyon megterhelő. Ami viszont bizakodásra adott okot, hogy amikor a gimis és nem gimis fiatalokkal értelmes, tartalmas, szívós munkát kezdtünk iskolán kívül is, hihetetlenül fel lehetett őket pezsdíteni, megmozgatni. A huszonévesekben bizony van tenni akarás és vágy a közösségi létre. Csak lehetőséget és keretet kell erre teremteni. Innen pedig tovább lehet lépni.

Az igazgatói szerep elhagyása óta mivel foglalkozott? Továbbra is az iskolaügyben kíván elhelyezkedni, esetleg más céljai, tervei vannak?

Szeretett iskolám megszűnése a munkahelyem elvesztését is jelentette. Megéltem mindazt, amit mások is, akik hasonló cipőben járnak. A veszteségek éve után bízom benne, hogy az épülés esztendeje kezdődött. Nem dolgozom a közoktatásban, úgy tűnik, egyelőre nem is fogok. Léván magyar értelmiségiként szinte lehetetlen elhelyezkedni. Ezért elszakítva a gyökereket földrajzi értelemben más irányba kellett nézni. De továbbra is a felvidéki magyar iskolák, az oktatáshoz közeli területen kívánok dolgozni, remélem a körvonalazódó tervek, remények sikeresek lesznek.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!