A világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es betegeket az országban.
Ludwig Emil 1995 és 1998 között a Magyar Fórum főszerkesztője, 1998-tól 2000-ig a Napi Magyarország vezető szerkesztője volt.
Infarktus, haláleset, politikai konfliktus.
A fiatal férfi előző nap tűnt el.
A Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.
A volt külügyminisztert a szíve vitte el.
Sajtóbeszámolók szerint a tábornok házával szomszédos épületek is megrongálódtak, a romok alatt keresik a túlélőket.
Egy ápolt állapota továbbra is súlyos.
A három halálos áldozat a buszsofőr és két diák voltak.
Az esetek több mint felét az influenzával közvetlenül összefüggésben levő szív- és érrendszeri betegségek okozzák.
A tábor szervezői is felelősek lehetnek a kisfiú tragikus halálában?
Úgy véli, a támogatások odaítélése előtt ellenőrizni kellene, hogy az adott tábor mennyire biztonságos,
Őszintén bízik benne, hogy a sebesült gyerekek minél előbb felépülnek.
Több gyermek is megsérült. Egyikük olyan súlyosan, hogy életét vesztette.
A betegség áldozata egy tizenegy éves fiú, aki kedden halt meg.
Az áldozat krónikus beteg volt.
A "Változások terén" emberek gyülekeznek, és mécseseket helyeznek el Bondarenko emlékére.
A halál pontos oka még nem ismert, nem tudni, hogy van-e köze a koronavírus-járványhoz.
A kerültei rendőrkapitányság szóvivője, Veronika Slamková közölte, egyelőre nem tudják, ki lehet a szerencsétlenül járt férfi.
Több nyugati ország is jelezte, hogy gyerekeknél feltehetően a koronavírusnak a Kawasaki-kórhoz hasonló, ritka és súlyos gyulladásos szövődményei jelentkeztek.