2021. július 21., 10:22

Indiában regisztrálták a madárinfluenza okozta első halálesetet

Indiában regisztrálták a madárinfluenza okozta első halálesetet - közölte a helyi sajtó szerdán.

201611271206300.20150713ujra-itt-a-madarinfluenza-170.jpg

A Times of India című lap az All India Institute of Medical Sciences (AIIMS) intézet forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy

a betegség áldozata egy tizenegy éves fiú, aki kedden halt meg.

Az újság szerint a gyermeket július 2-án szállították be az intézetbe magas lázzal és köhögéssel. Az orvosok azt hitték, hogy

koronavírus-fertőzés miatt beteg, amikor azonban a tesztek negatív eredményt hoztak, a további vizsgálatok megállapították, hogy madárinfluenza-vírus okozta betegségben szenved.

Folyamatban van mindazoknak a felkutatása és azonosítása, akik kapcsolatba kerülhettek a fiúval.
Indiában az elmúlt 15 évben többször is kitört a madárinfluenza-járvány, amely többnyire vadon élő és házi szárnyasokat érint. Eddig azonban hivatalosan nem jeleztek a vírussal összefüggésbe hozható halálesetet.

A közegészségügyi szakértők körében riadalmat keltett az első halálos áldozat.

A madárinfluenza gyakori a szárnyasok körében, de néha átterjed az emberre is. A tüdőt, az orrot és a torkot támadja meg. Világszerte számos halálesetet jelentettek már a fertőzés miatt. A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek és az idősek, valamint a krónikus betegségekben szenvedők.

Idén januárban Indiában súlyos madárinfluenza-járvány tört ki. A vírust elhullott vadon élő és házi szárnyasoknál mutatták ki Himácsal Prades, Madhja Prades, Kerala, Rádzsasztán, Uttar Prades, Harijána, Gudzsarát, Mahárástra államokban, valamint a főváros, Újdelhi körzetében.

Megosztás
Címkék