Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
A sárga-kékek a Zsolna és a Nagyszombat legyőzése után a szezont remekül kezdő Aranyosmarót együttesét látják vendégül a MOL Arénában.
A Fortuna Liga harmadik helyén álló dunaszerdahelyi DAC csapatkapitánya sérülése után újra játékra jelentkezik Aranyosmarót ellen.
A Fortuna liga október hónap rangadójaként vezette fel a DAC és a Nagyszombat összecsapását, melyen a sárga-kékek öt év után győztek a kerületi rivális otthonában.
Jó hír a sárga-kékek háza táján, hogy Kalmár Zsolt akár már a keretbe is bekerülhet a rivális ellen.
A Fortuna Liga 10. fordulójának rangadóját rendezték meg Dunaszerdahelyen, ahol a DAC az eddig veretlen Zsolnát fogadta a MOL Arénában.
A szlovák szurkolók megmutatták igazi arcukat és el sem jöttek.
Nagy kérdés, hogy a parázs hangulatú magyar-szlovák összecsapás után parázs hangulatú lesz-e a mérkőzés, ugyanis a szlovák szurkolók nemzeti összefogásra szólították fel szurkolóikat a DAC elleni bajnokira.
A szeptember nem is indulhatott volna jobban a DAC számára. A sárga-kékek az ősz rangadójának kikiáltott Slovan elleni derbit meggyőző fölénnyel, 5-2-re nyerték meg.
Az előző fordulóban ismét a győztesek útjára lépett a DAC a sereghajtó Nyitra otthonában. Peter Hyballa fiaira pedig egy újabb sorsdöntő rangadó vár a nagy rivális bajnoki címvédő ellen.
A Nyitra otthonában a sárga-kékek hátrányból fordítva nagyon fontos győzelmet arattak. Az edzők nyilatkoztak.
A Fortuna Liga 6. fordulójában mindkét csapat számára csak a győzelem volt elfogadható, így remek találkozóra volt kilátás.
A sárga-kékek három nyeretlen bajnokin vannak túl és javítani szeretnének a Nyitra otthonában.
Sorozatban harmadik bajnoki mérkőzését sem tudta megnyerni a DAC, míg a Nagymihály első ízben távozott ponttal Dunaszerdahelyről.
A Fortuna Liga negyedik fordulójában a dunaszerdahelyi DAC ezúttal is idegenben lépett pályára. A sárga-kékek Zsolnán - a Trencsén aktuális otthonában - vendégeskedtek.
A sárga-kékek fanatikusai rengeteg kritikát zúdítottak a csapatra az elmúlt napokban.
Vasárnap este a szlovák élvonalbeli bajnokság 3.fordulójának zárómérkőzését a Szered és a dunaszerdahelyi DAC játszotta.
A dunaszerdahelyi DAC győzelemmel szeretné feledtetni a nemzetközi porondtól való drámai búcsút.
A második félidőben feljavuló ellenfél csak tizenegyesből talált be.
A nyitófordulóban máris négy dunaszerdahelyi játékos került be a forduló álomcsapatába.
Sikerrel vette a bajnoki rajtot a dunaszerdahelyi együttese, miután Aranyosmaróton a csapatkapitány Kalmár Zsolt vezérletével fordítani tudtak a sárga-kékek, és elhozták a három pontot.
Az idei nyári átigazolási piacon nagyon aktív dunaszerdahelyi együttes újabb játékos szerződtetését tervezi a Denník Šport sportnapilap szerint.
A Fortuna Liga és a Ligás Klubok Uniója közös szervezésében idén is megrendezik a szezon legszebb találata szavazást.
A történelmi siker ellenére Világi Oszkár nem kíván az eddigieknél több pénzt áldozni a klubra.
A Fortuna Liga bajnoki rájátszásának 8. fordulójában a DAC hazai pályán fogadta a Szered együttesét.