2025. május 30-án a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében került megrendezésre az Év Vállalkozója Gála.
Az ünnepélyes díjátadóra a Szent György-napok keretében került sor.
Csütörtök délután a Corvin Mátyás Városi Művelődési Központban rendezték meg az idei Városi Pedagógusnapot Nagymegyeren.
Öt év kihagyás után az FTC Polgári Társulás a városi képviselő-testület sportbizottságával együttműködve felélesztette Az év sportolója díj átadásának hagyományát.
Földes Henrietta, a dunaszerdahelyi kórház ápolási igazgatóhelyettese a közelmúltban elnyerte a Slovenka lap és az RTVS közös díját, az egészségügy kategóriában ő lett 2024-ben az Év hölgye (Slovenka roka).
Dobrovits Mihály lett Dunaszerdahely díszpolgára.
Galánta város polgármesterének díjai neves felvidéki személyiségeket illetnek. Dráfi Mátyás, az egyik díjazott, galántai gyermekéveiről mesélt portálunknak.
Minden időben kellenek azok, akik példát mutatnak és akiket követni lehet.
Évtizedek óta tagja a Pro Kultúra Férfikarnak, melynek kísérője és énekese lett. Nevéhez fűződik a 2005-ben megírt Hűség-himnusz, amely azóta ismertté vált az egész Kárpát-medencében.
A Mailáth család történetét több mint két évtizede kutató Cap Györgynek sikerült valóra váltania egy régi álmát.
Az Ipolybalogon élő író, költő, népdalénekes újabb rangos elismerésben részesült.
A gömörpéterfalai Felföldi Dalia Iskola vezetője másfél évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát.
Füleken a 32. Palóc Napok és Füleki Városnapok alkalmából átadták a város és a polgármester díjait.
A turisták pozitívan értékeltelték a színes, érdekes kiállításokat, amelyek a vár történelmét mesélik el, illetve a környékbeli paleontológiai leleteket és a várból nyíló gyönyörű kilátást.
Az újságíró a város érdekében végzett több évtizedes munkájáért vehette át az elismerést.
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás nyolcadszor adományozta oda a Példakép-díjat.
Mint minden évben, idén is a Palóc Napok és Városnapok keretében adták át a város és a polgármester díjait Füleken.
Fenes Iván kiemelte, több órán keresztül lehetne méltatni a kitüntetetteket, olyan sokat tettek a közösségért, a város hírnevének öregbítéséért.
A Duna-partiak a szavazáson magabiztos fölénnyel elhódították az év legjobb csapata díjat.
Az elismeréseket Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár adta át kedden a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett díjátadón.