Véleménye szerint egy háborús bűnösök által vezetett államnak nincs helye a demokratikus országok között.
A Füleki Gimnáziumban tizenkettedik alkalommal adták a Talentum díjakat azoknak a diákoknak, akik országos és nemzetközi versenyeken öregbítették alma materük hírnevét.
A díjra a Kassai Magyarok Fóruma javasolta a városi választmányt.
Nyolc díj talált gazdára.
Átadták a 2019-es Jászai Mari- és a Kiváló Művész-díjakat.
A Július Satinský népszerű szlovák színművészről, humoristáról és publicistáról elnevezett rangos díjat kapta meg február 16-án a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás.
Potápi Árpád János kiemelte, azért tartották fontosnak a díj támogatását, mert a külhoni magyar családok éve volt tavaly, idén pedig külhoni magyar gyerekek éve lesz,
Azok a helyzetek viszik őket előre, amikor olyan páciensek térnek vissza hozzájuk életerősen, akiknek az életéért megküzdöttek.
Tegnap a Magyar Művészetért Díjrendszer 40. gáláján 25 díj és egy emlékmű került átadásra Budapesten. Ennek során Árpád fejedelem-díjjal ismerték el a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tevékenységét.