Aki szárnyakat ad a diákjainak

Magyar pedagógustársainak, akik szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, kívánja, hogy ők is átéljék azt a boldogító érzést, amikor a hivatásukban elért eredményeikért díjazzák őket. Mert szerinte a pedagógusszakmának igenis van becsülete, ott is lehet sikereket elérni. A verseny célja, hogy bevonzza a fiatalokat a pályára, megmutatva a pedagógusi hivatás szépségeit.

Miért választotta ezt a hivatást?

Nem készültem pedagógusnak. Eredetileg villamosmérnöknek tanultam, de később pedagógusi képesítést is szereztem, és valahogy így alakult. Sokáig azt hittem, hogy ez csak ideiglenes, átmeneti megoldás számomra, de már huszonöt éve tanítok. A gyerekeim szokták is mondogatni, hogy anya, te már úgysem tudnál mást csinálni. S igazuk van. Szeretem ezt a hivatást, mert mindig van mit tanulni, új dolgokat lehet kipróbálni. Az a fontos, hogy engedjenek minket dolgozni, kapjunk hozzá motivációt, hogy mi is tudjuk motiválni a gyerekeket.

Két olyan tantárgyat – fizikát és informatikát – oktat, amelyek nem éppen a diákok kedvencei. Hogy lehet megszerettetni és megértetni velük ezeket a logikus gondolkodást kívánó tárgyakat?

Bízom benne, hogy sikerül, de tudomásul veszem, ha valakinek nem ez a kedvence. Talán a legfontosabb, hogy az oktatás élményszerű legyen. A fizikában az a jó, hogy lehet kísérletezni, megtapasztalni, kipróbálni. Sikerélményhez lehet juttatni a diákot. Az első a gyakorlat, azután lehet csak bővíteni az elméleti tudást. Hiszen ha a gyermek megérti, hogyan működnek a dolgok, talán a képletekkel is könnyebben megbirkózik. Fontos odafigyelni arra is, hogy lehetőleg személyre szabottan oktassunk. Ez nem könnyű feladat, de a csoportos munka erre lehetőséget nyújt. Mindenki olyan feladatot kap, amit meg tud oldani. Az együttes munka pedig meghozza az eredményt és a sikert. Úgy van ez, mint az életben, elvégre a legtöbb munkahelyen csapatmunka folyik. Fontos a változatosság is, nem lehet minden tanóra ugyanolyan, mert az unalmas lenne. Az informatikában pedig igazán napról napra van valami új. Nagyon örülök annak, hogy kollégáimmal a Šafárik Egyetem Informatikai Intézetében közösen, egy módszertani csoportban olyan segédanyagokat fejlesztünk, amelyeket az informatikatanárok is alkalmazhatnak. Számomra nagy előny, hogy gyakorló pedagógusként mindezt ki is próbálhatom, és meggyőződhetek arról, hogyan működnek ezek a módszerek.

A gyermekek ma már sokkal jártasabbak az informatikában, mint akár huszonöt évvel ezelőtt. Ez könnyebbséget jelent az oktatásban?

Az eszközöket tudják használni, de hogy azt okosan tegyék, ahhoz kell az irányítás. Sok szülő meg van győződve arról, hogy az ő gyermeke már mindent tud, mert kiskorától használja a számítógépet. De korántsem biztos, hogy olyan dolgokra, amelyek az ő számára hasznosak lennének. Mivel az informatika logikus gondolkodásra nevel, talán mindenkit meg kellene tanítani programozni, hogy jobban értse a világot. Vannak olyan módszerek és programozási nyelvek, amelyekkel már az alsó tagozatos gyermekeket is tanítjuk programozni és az alapalgoritmusokat elsajátítani.

Mostanában sok vita folyik arról – pro és kontra –, hogy újból kötelezővé kellene tenni a matematikaérettségit. Ön, természettudományi tárgyakat oktató pedagógusként hogyan foglal állást ebben a kérdésben?

Nem lesz meglepő, amit mondok. Én úgy gondolom, hogy kell, nagyon kellene. Alapszintű kötelező matematikaérettségi Magyarországon is van, nálunk is hasznos lenne. Nem kell féltenünk a gyermekeket attól, hogy nem értik meg a tárgy lényegét, vagy hogy a sok számtannal leterheljük őket. A gyakorlás ugyanis fejleszti a logikai gondolkodásukat. A matematika minden természettudományi tárgy alapja, ezért fontos, hogy a diák jó alapokat kapjon belőle. Fizikatanárként tudom, hogy nem lehet utat, időt, sebességet tanítani nyolcadik osztályban, ha a gyerekek csak a kilencedikben fognak egyenletekkel találkozni.

A tanítás mellett önök létrehozták a Talentum Cassoviensis Alapítványt, és ennek köszönhetően behatóbban foglalkoznak a robotikával. Olyannyira, hogy számos nemzetközi versenyről hoztak már el rangos díjat a diákokkal. Mi a céljuk ezzel?

Tizenkét évvel ezelőtt egykori kassai magyar diákok hozták létre az alapítványt, azzal a céllal, hogy tehetséges diákokat és tanárokat támogassunk abban, hogy azt csinálhassák, amit szeretnek. Tíz éve kezdtem foglalkozni a Lego robotikával. Infotáborokat szervezünk a diákokkal, természettudományi workshopokat tartunk, és robotikai versenyekre is készülünk. Többször jártunk Amerikában, tavaly Tallinnban első helyet értünk el a First Lego League robotikai versenyen, Japánban másodikok lettek a diákok a RoboCupon, az idén Törökországban az FLL világfesztiválon harmadik helyen végeztek, és a kutatómunkával a Global Innovation Award kaliforniai döntőjén vehettünk részt a Szilikon-völgyben. A versenycsoportban átlagosan 7–10 gyerek van, zömmel fiúk, hiszen ők a műszaki dolgokhoz jobban vonzódnak. De a jövő héten Kassán kimondottan lányok részére szerveznek Micro:bit programozóversenyt,  amelyre a buzitai lányokkal is készülünk. A nemzetközi versenyeken minden évben új feladvány van – a robotnak egy versenypályán különböző komplex feladatokat kell teljesítenie –, a megoldása viszont mindenkinek más, s ez benne a szép.

Felvidéki magyar pedagógusként hogyan látja kisebbségi oktatásügyünk helyzetét?

Valójában a mérési eredmények a szlovák és a magyar tanítási nyelvű iskolák között alig térnek el egymástól, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal is küszködnek. Ami fontos, hogy ott legyenek a magyar iskolák is az élvonalban, vagyis egy adott régióban a jók között szerepeljenek. Annál is inkább, mert ahol megvan a szülő választási lehetősége, hogy szlovák vagy magyar iskolába adja a gyermekét, elsődleges szempont az, hogy milyen minőségű az adott intézmény. Mitől jó a magyar iskola? Ha jó a vezetése, ami motiválja a tanárokat a minőségi oktatásra. A vezetők kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel el tudják érni, hogy a pedagógusok fejlődjenek, továbbképezzék magukat. A most bevezetett portfóliórendszert, ami felváltja az eddigi kreditrendszert, jónak tartom. A pedagógusnak persze empatikusnak is kell lennie, hogy észrevegye, ha valami gond van a gyermekkel. Sok esetben kiderül, hogy a családban is nehézségek vannak, és a gyermek érdekében össze kell fogni a tanítónak és a szülőnek. Sok mindenre kell figyelnie a pedagógusnak, de ő is csak ember, s néha elsiklik valami felett.

Külföldön szerzett már tapasztalatokat arról, hogy ott hogyan működnek az iskolák?

Voltam Finnországban tanulmányúton, és a nemzetközi versenyeken is sokat tapasztaltam, főleg az informatikát illetően. Számomra ezek nagyon motiváló dolgok, és a hazai körülmények között próbálom őket hasznosítani. Vannak olyan témakörök, amelyek eszközigényesek, de az online térben sok olyan ingyenesen elérhető eszköz és programozási felület is van, amelyek kiváló innovatív lehetőségeket biztosítanak, ezeket én is használom. A tanító számára a tankönyv csak segédeszköz. Nekünk hatalmas szabadságunk van abban, hogyan tanítsunk. Ezzel a szabadsággal pedig, véleményem szerint, élnünk kell. Jó tanítás ott folyhat, ahol él a kutatás szelleme, a tudomány és a kultúra olyan terep, ahol nemzetközi szinten is felvehetjük a versenyt.

A Szlovákia tanítója (Učitel Slovenska) versenybe első körben jelölik a pedagógust, majd ez alapján felkérik az együttműködésre egy kérdőív kitöltésével. Ezt egy válogatás követi, ellátogatnak a kiválasztott pedagógus órájára, videót is készítenek róla. Elég hosszú, több hónapos folyamatról van szó, mert az a cél, hogy valóban kiváló pedagógusok kerüljenek a finalisták közé. Hanesz Angelika az idén egyedüli magyarként mérettette meg magát, és a rengeteg magyar mellett sok szlovák szavazatot is kapott.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/41. számában.