Csemadok Közművelődési díjat kapott Simon János
A füleki Simon Jánost a legtöbben kántorként ismerik, hiszen 1990-től Fülekpüspökiben, 1994-től Füleken is ő látja el a kántori szolgálatot. Emellett évtizedek óta tagja a Pro Kultúra Férfikarnak, melynek kísérője és énekese lett. Nevéhez fűződik a 2005-ben megírt Hűség-himnusz, amely azóta ismertté vált az egész Kárpát-medencében.
Simon János életét a zene határozta meg, még gyerekkorában. Édesanyja is kedvelte a zenét, komoly lemezgyűjteménye volt. Vasárnap délutánonként együtt komolyzenét hallgattak, és festmények reprodukcióit nézegették. Gyurkovits Ferenc festőművész tanítványaként megtanulta a festészet fortélyait is. Körülbelül száz templomban találhatók meg a festményei.
Az általános iskola felső tagozatán is kamatoztattam zenei képességeimet. Tagja voltam a Lőrincz Albert vezette gyemekkarnak, és sokszor kísértem tanulótársaim énekét zongorán. A legemlékezetesebb a János vitéz háromfelvonásos daljátéknak tíz előadást megélt bemutatása volt” – emlékszik vissza Simon János.
„Tagja volt a Magyar Könyvbarátok Körének, ami azt is jelentette, hogy a felvidéki kortárs szerzők frissen kiadott köteteit az elsők között vehette kézbe. Nagyon szeretett olvasni. Természetes, hogy mi, gyerekek is bekapcsolódtunk szüleink munkájába és társadalmi életébe. Az idősebb bátyám többször fellépett nyilvános rendezvényeken zongora-játékával, a másik bátyám középiskolai tanulmányai alatt aktív tagja volt az iskolai énekkarnak” – tette hozzá.
Simon János a Füleki Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. Itt kamarakórust is vezetett, melynek tagja volt későbbi felesége, és a ma már Kossuth-díjas Szvorák Kati is.
Az érettségi után tanulmányait a Prágai Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán folytatta híradástechnika szakon. Tanulmányai végeztével 1983-ban Fülekre költöznek, ahol hamarosan bekapcsolódott a Csemadok alapszervezet életébe.
Ugyanebben az évben a Csemadok Néprajzi Szakbizottságának tagjaként részt vettem a Losonci járás magyar falvaiban végzett néprajzi gyűjtésben. Az ebből született népdalgyűjteményt Ág Tiborral együtt készítettük el kiadásra. A gyűjtés anyagából 1984-ben Duray Évával színpadra vittünk a Zselízi Népművészeti Fesztiválon egy hetven perces előadást 110 szereplővel, bekapcsolva a járás szinte valamennyi népdalkörét és énekes szólistáit. Tagja lettem a nagy múltú férfikarnak is, ahol igyekeztem segíteni a karnagy és a szólamvezetők munkáját.”
Élete során a zene különböző műfajait volt szerencséje kipróbálni. Játszott szórakoztató zenét zenekarban, vezetett diákként gimnáziumi kamarakórust, korrepetítorként segített néptánccsoportot, később megalapította és vezette a Vox Cordis keresztény ifjúsági együttest. A legerősebb és leghosszabb kapcsolata azonban az egyházi zenével van.
A legnagyobb öröm az, amikor másokat is sikerül bevonni ebbe a tevékenységbe (énekkari tagok, barátok, családtagok, felkért művészek és amatőr zenészek). Az egyházzene varázsa abban van, hogy nem az előadó személye kerül az előtérbe, hanem a mondanivalója, ami egy üzenet, egy zenébe foglalt ima, belső kapcsolat az Istennel” – mondja a kántor, aki számára áldást jelent, hogy a családban sok segítője akad.
Állítom, hogy zenei képességeivel rajtam is túltesz. Miséken és esküvőkön már többször is helyettesített, illetve kisegített, amikor két helyszínen kellett volna egyidőben játszanom. A templomban gyakran teszi színesebbé az énekünk hangszeres kíséretét. Unokám, Lili még tíz éves sincs, de tehetséges zongorista és jól is énekel. Gyakran képviseli a várost körzeti, vagy országos versenyeken. Öcsém, Ferenc rendszeresen énekel velem a templomban, unokaöcsém Zoltán gyakran kántorkodik, zeneszerzéssel is próbálkozik és már többször lépett fel fiatal előadókkal együtt. Sógornőm Laura a Vox Cordisban énekelt és hegedült is, őrá is számíthatok. Menyem, Ildikó Budapesten a Kodály Zoltán Kórusiskola növendéke volt, így számos emlékezetes fellépés aktív részese volt. A kisebbik unokám még csak most kezdte a zeneiskolát, de nagyon élvezi azt, amit ott tanul” – tette hozzá.
Simon Jánosról az is köztudott, hogy többet szeret adni, mint kapni. Önzetlensége, segítőkészsége hét határra szóló.
