Fülek a Cseres-hegység (keletről az Ajnácskői-hegység, nyugatról a Karancsvidék) között elterülő Füleki-medencében fekszik, a Béna-patak mentén, Losonctól 16 km-re délkeletre, Salgótarjántól 23 km-re északra, Rimaszombattól 29 km-re délnyugatra. A 71-es főút Losonccal és Sátorosbányán (13 km) keresztül Salgótarjánnal köti össze, az 571-es út pedig Feleden (28 km) át Sajószentkirállyal (53 km) teremt összeköttetést. Mellékutak kötik össze Bolgárommal (4 km), Füleksávollyal (4,5 km) és Rátkapusztával (4,5 km). Vasúti csomópont, a Losonc-Salgótarján, valamint a Fülek-Bánréve vasútvonalak keresztezésénél (2011 óta a Fülek-Sátorosbánya szakaszon nincs személyforgalom). Határának legnagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület. Fülek teljesen egybeépült a tőle délre elterülő Fülekpüspöki községgel. Nyugatról Rátkapuszta, északnyugatról Fülekkovácsi, északról Bozita és Sávoly, északkeletről Bolgárom, keletről Gömörsíd, délkeletről Béna, délről pedig Fülekpüspöki községekkel határos. Keleti és délkeleti határa egyben Nógrád és Gömör-Kishont vármegyék történelmi határát alkotja.

1872-ig mezőváros volt, majd 1913-ig Nógrád vármegye Füleki járásához, 1913-20 között Losonci járásához tartozó nagyközség (1878-ig a járás székhelye). Csehszlovákiához csatolása után 1951-ig, majd 1960-tól a Losonci járáshoz tartozott, 1951-1960 között az ideglenesen helyreállított Füleki járás székhelye volt. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás). 1960-ban városi rangot kapott. 1971-1990 Fülekpüspöki, 1988-1992 között pedig Bolgárom községek is Fülekhez tartoztak. Területe (16,18 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910-38: 16,16 km²).

A 19. század végétől kezdve a kedvező forgalmi helyzetű, szénbányavidékekhez közeli város lakossága gyorsan gyarapodott, 1880-1938 között csaknem megháromszorozódott (1697 főről 4838-ra nőtt), 1938-1991 között megduplázódott, majd az 1991-2001 közötti (Bolgárom önállósulásával összefüggő) csökkenést 2001-2011 között ismét 6 %-os növekedés váltotta fel (10 198 főről 10 817-re). A lakosság többsége napjainkig magyar nemzetiségű (53,6 %, a magyar anyanyelvűek aránya 61,7 %). Az első Csehszlovák Köztársaság idején a lakosság mintegy egynegyede volt (cseh)szlovák nemzetiségű (1921-ben 25 %, 1930-ban 27,3 %), a Magyarországhoz való visszacsatolás után arányuk 5,4 %-ra csökkent (1941). 1944-es koncentrációs táborba hurcolásukig számottevő zsidó lakossága is volt a városnak (1921-ben az izraeliták aránya 5,7 % volt). 2011-ben a szlovák nemzetiségűek aránya 28 % volt, kimagasló volt a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (14,3 %) is. A lakosság csaknem egyharmada a roma etnikumhoz tartozik, ugyanakkor roma nemzetiségűnek csak 3,7 % vallotta magát. A túlnyomó többség (65,5 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 1,8 %, a reformátusoké 1,6 %.

Az első írásos emlék a füleki várról 1242-ből származik. 1246-ban IV. Béla elkobozta a várat a Kacsics nemzetségből származó Fulkó rablólovagtól és odaajándékozta a Pok nembeli Móric királyi pohárnokmesternek. Fülek 1423-ban mezővárosi privilégiumot kapott. Várát 1435-ben a huszita háborúk során megerősítették. 1544-ben Bebek Ferenc gömöri főispán birtokába került, aki 1548-ban Alessandro da Vedano tervei alapján kibővíttette és megerősíttette a várat. A török időkben fontos végvárrá vált, bár egy ideig török megszállás alá került (1554-1593). Fénykorát a 17. században élte, amikor többek között Wesselényi Ferenc nádor lett a vár ura. Több évtizeden keresztül itt tartották Nógrád, Heves és Pest megye nemesi gyűléseit. 1682-ben Füleken kiáltották ki Thököly Imrét Magyarország királyává. A várat ugyanebben az évben lerombolták, azóta is romokban áll, maga a város is elpusztult ekkor. A várost csak hosszú idő múlva tudták újratelepíteni (1696-ban Füleken csak 24 nemesi ház, 8 armalista ház, 13 katonai ház állt). A céhekbe tömörült iparosok a közeli Losoncra költöztek. II. Koháry István fogságából való visszatérése után új templomot és ferences kolostort építtetett (1725). A várat már nem újíttatta fel, helyette kastélyt építtetett a városban, ezért vált később a Koháry-Koburg uradalmak központjává. 1825-ben legnagyobb része leégett, 1831-ben és 1873-ban pedig a kolera pusztított a lakosok között. Gazdasági fejlődése a Losonc-Salgótarján (1871), majd a Fülek-Bánréve (1872) vasútvonalak megépítésével lendült fel. A 20. század elején az iparosodó nagyközségben zománcedény- (1908-tól) és fémárugyár, valamint Stephani Ervin gőztéglagyára üzemelt. 1877-ig járási székhely, ekkor a Füleki járás székhelyét Salgótarjánra helyezték át, de 1913-ban maga a járás is megszűnt és Füleket a Losonci járáshoz csatolták. 1919. május 12-én a magyar Vörös Hadsereg kis időre visszafoglalta a csehszlovák megszállóktól. 1920-tól Csehszlovákia része, 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944. december 30-án foglalták el a szovjet csapatok. 1945 után szlovák telepesek érkeztek Fülekre. 1951-60 között ismét járási székhely, majd 1960-ban visszakapta városi rangját.

A város zománcgyáráról (Kovosmalt) és bútorgyáráról híres, határában bazaltkitermelés folyik. Az észak-nógrádi magyarság oktatási és kulturális központja, kétnyelvű gimnáziummal és két magyar alapiskolával (Koháry István Alapiskola, Mocsáry Lajos Alapiskola). Legfőbb nevezetességei a 13. századi vár romjai, ahol 1999-ben tanösvényt alakítottak ki. A ferencesek Szűz Mária mennybevételének szentelt templomát és kolostorát, mely 1513-ban épült, a 18. század elején építették újjá barokk stílusban. A kolostorban 1951 óta múzeumműködik (2008-ban a vár Bebek-tornyában is kiállítás nyílt). A városban három, 18-19. századi klasszicista kastély is található (Coburg-Koháry-, Cebrián-kúriák, és a ma a gimnáziumnak otthont adó Berchtold-Stepani-kastély). Református temploma 2002-ben épült.