A zselízi alapiskola 27 első osztályos tanulóval fog nekivágni a 2018/2019-es tanévnek, derült ki mindez a 2018. április 5–6-án tartott beiratkozások után.
Közösségi rendezvény nemes céllal.
A meghitt, otthonos légkörön és a pedagógusok közvetlen, emberséges hozzáállásán kívül az is az izsai alapiskola vonzerejének számít, hogy a kor kihívásainak megfelelő műszaki feltételekkel rendelkezik.
Sokrétű tevékenység folyik a Juhász Gyula Alapiskolában.
A Királyhelmeci Magyar Tannyelvű Alapiskola első osztályába történő beíratásra április 11-én, a költészet napján került sor a délutáni órákban Az épületbe igyekvő szülők közül kettőt sikerült megszólítanunk, akiket arról kérdeztünk, gyermeküknek miért épp a magyar tannyelvű mellett döntöttek?
Nem számítanak létszámcsökkenésre a következő tanévben sem a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskolában. Az iskolai beíratások apropóján kérdeztük Polácsek Mária igazgatónőt az iskola jelenlegi helyzetéről, jövőbeli terveikről.
A jó iskola lényege, hogy ott szeressék a gyermeket, tiszteljék a szülőt, és a tanítási nyelv azonos legyen a gyermek anyanyelvével.
A gömöri városban játékos és szórakoztató módon ismerkedhettek a jövendő elsősök a magyar iskolával.
Már csak néhány nap és kezdődnek az iskolai beíratások. Magyar iskoláink várják a jövendő elsősöket.