Nyílt napot tartottak a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolában
A beiratkozások előtti napokban nyílt napot tartottak a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola Šrobár utcai épületében, melynek során a leendő elsősök bekapcsolódhattak a tanítási órákba, míg szüleik az oktatással kapcsolatos kérdéseikre kaphattak választ.
A nyílt nap elején Orosz István, az iskola igazgatója üdvözölte a gyerekeket és az őket elkísérő szülőket, nagyszülőket. Hangsúlyozta, hogy a magyar gyerekek számára legmegfelelőbb a magyar iskola, mert az alapismereteket minden kisdiáknak az anyanyelvén kellene megszereznie. A tudás legkönnyebben az anyanyelven sajátítható el, azt hiszem ebben mindnyájan egyetértünk – mondta Orosz.
Biztatta a szülőket, hogy nézzenek be bárhová, vegyék szemügyre az iskolát és bátran nyissanak be bármelyik tanterembe. "A nyílt napok éppen arra szolgálnak az intézményen belül, hogy ne csak a kinti omladozó vakolatot lássák, hanem mindazt a szépséget és csodát, ami belül van" - fogalmazott a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója.
A nagycsoportos óvodások ezután az elsősökkel közösen tartott órán vettek részt, akik Kovács Éva tanárnő segítségével örömmel vezették be a kicsiket a betűk és számok birodalmába. A mágneses tábla használatával különböző játékos feladványokat oldottak meg, majd szavaltak és végül énekeltek is közösen.
A nyílt nap során lehetőség volt a szaktantermek megtekintésére is. Az egyik ilyen alagsori teremben a gyermekek beülhettek a másodikosok matematika órájára. A vetítővel ellátott teremben számtani feladatok megfejtése során gyakorolhatták az interaktív tábla kezelését. A nap zárásaként pedig a testnevelésórából kaptak egy kis ízelítőt a felújított tornateremben. A szülők mindeközben bejárhatták az iskola épületét, tájékozódhattak az oktatás menetéről és megismerkedhettek a leendő osztályfőnökökkel is.
A beiratkozási program keretén belül a Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola egy programsorozatot indított útra, melynek célja, hogy lehetőséget adjon az óvodások és az iskolások találkozására. Az első ilyen alkalom a karácsonyváró kézműves foglalkozás volt még decemberben, amit az ovisok és sulisok közös farsangja követett februárban. A soron következő ilyen rendezvény az "Egyszer volt, hol nem volt" címmel meghirdetett interaktív mesedélután és húsvétváró foglalkozás volt. Még egy nyílt napot tartottak március végén az intézmény Novomeský utcai épületében.
A leendő elsősök ünnepélyes beiratkozására pedig április 5-én, csütörtökön kerül sor.