2018. április 11., 14:00

A nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola felkészülten várja az új elsősöket

Nem számítanak létszámcsökkenésre a következő tanévben sem a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskolában. Az iskolai beíratások apropóján kérdeztük Polácsek Mária igazgatónőt az iskola jelenlegi helyzetéről, jövőbeli terveikről.

mora_ferenc-ai-nyekvarkony
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

A Móra Ferenc Alapiskola a község egyetlen oktatási intézménye, amely alapfokú képzést nyújt tanulóinak. Fenntartója Nyékvárkony község. 2001-től jogilag önálló intézményként működik. Az iskola irányítását Polácsek Mária igazgatónő és Csóka Andrea igazgatóhelyettes végzik.

„Mindent megteszünk, hogy családias, gyermekbarát legyen az iskolánk és emellett magas színvonalú legyen az oktatás. Úgy látjuk, hogy a gyerekek szeretnek hozzánk járni és a szülők is elégedettek az iskola munkájával. Elvétve történik meg, hogy más iskolába íratják be gyermekeiket, például Dunaszerdahelyre, és néhány kétnyelvű családból a bősi szlovák iskolába.”

Nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek szabadidős tevékenységének megszervezésére, bebiztosítására. Több mint tíz éve működik a Kikerics néptánccsoport, és a Képzelgők színjátszó csoport. Emellett számos szakkört működtetnek, nagyon népszerű a Kiskukták köre, a Dalos pacsirták, foci és egyéb sport- és más szakkörök. Negyedévente iskolaújságot jelentetnek meg Miaú címmel.

Fotó:  Szabados Kati

Az iskola épülete is fokozatosan bővült, korszerűsödött az elmúlt évek alatt. Jól felszerelt tornateremmel, étteremmel, szép zöldövezettel, fajátékokkal felszerelt játszótérrel büszkélkedik az intézmény.  Köszönhető ez annak, hogy nagyon jó a kapcsolat a szülői közösséggel és az önkormányzattal, mondta Polácsek Mária. Kiemelte, hogy EU-s pályázatokon nyert támogatásból a közeljövőben növelhetik majd az asszisztensek (segítő pedagógusok) számát is, akik a felzárkózásban segítik a tanulási problémával küzdő kisdiákokat.

Évente csaknem hatvan esemény a tanítás után 

A nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskolában erre a tanévre a tanításon túl csaknem hatvan eseményt terveztek be az iskola pedagógusai, melyeknek túlnyomó része mostanra már megvalósult. Színházlátogatások, ökonap, sítúra, néptánctábor, különböző versenyek, kirándulások, rendhagyó órák sokasága és sok más akció színesíti a tanulók életét.

„Június végéig még nagyon sok rendezvényünk lesz: április 17-én kerül sor az ünnepélyes beiratkozásra, májusban az édesanyákat köszöntjük, ünnepeljük egy héten át, a tehetségkutatónk gálaműsorára is májusban kerül sor. Az utolsó hónapra is sok akció jut, mint például a gyereknap, úszótanfolyam, erdei iskola, a tánctanfolyam koszorúcska bálja és végül a ballagás” – sorolta Polácsek Mária.

Fotó:  Szabados Kati

„Ezenkívül még több kisebb tanulmányi kirándulást szervezünk, mert hiába a sok információ, eléggé burokban élnek a gyerekek. Fontos, hogy világot lássanak, testközelből ismerjék meg mindazt, amiről az iskolában tanulnak.  Szorgalmazom a helyi vállalkozóknál is, hogy tegyék lehetővé számunkra a látogatásokat, hogy a gyerekek bepillanthassanak magába a termelésbe, a munka menetébe. Voltunk egy karcsai pékségben, ahol nagy élmény volt látni a gyerekeknek, hogyan lesz a lisztből kenyér.”

Hangsúly a tehetséggondozáson 

Az iskolában tanítók szívügyüknek tartják a tehetségfejlesztést. Nemcsak országos versenyekre kerülnek be diákjaik, hanem az iskola keretein belül is évről évre megrendezik az Ez a te napod tehetségkutató versenyt. Itt amellett, hogy mindenki megmutatja, mit tud, a színpadi kiállást és az önálló előadást is megszokják a tanulók. A verseny a legjobb produkciókból álló gálaműsorral zárul, de mindenki más fellép majd az Anyák hete rendezvénysorozaton és az Anyák napján a helyi kultúrházban. Itt emelte ki az igazgatónő, hogy mennyire fontos az iskola egy falu kulturális életében. „…. Ha a gyerekek ott állnak a színpadon, akkor közönség is van, hiszen jön a család. Ha megszűnik az iskola, akkor elszürkül az élet a településen, hiszen főleg a gyerek miatt mozdul meg a falu népe.”

A megszűnéstől nem kell tartaniuk 

Az iskola megszűnésétől, de a tanulók létszámának csökkenésétől sem kell a nyékvárkonyiaknak tartaniuk, tegyük hozzá: szerencsére. A Bőshöz közeli csallóközi községben több mint 50 éve nyitotta meg kapuit az az iskolaépület, amely – azóta jócskán kibővülve és megújulva – máig majd 200 gyereket vár nap mint nap az iskolapadokba. Bár demográfiai csökkenésről nem beszélhetünk, de mindig a szülők kezében van a választás joga, ők azok, akik iskolát választanak gyermeküknek.  Éppen ezért nem mindegy, mit kínál egy-egy iskola, milyen a hangulata, milyen eredményeket tud felmutatni.

A Móra Ferenc Alapiskolában a  tanulmányi versenyeken is szép helyezéseket értek el ebben a tanévben, több tanulójuk ért el kiváló eredményt különböző kerületi fordulókon. „A versenyek országos fordulói még előttünk állnak, de már most nagyon büszkék vagyunk azokra a gyerekekre, akik ott majd iskolánkat képviselik.”

Az eredmények magukért beszélnek 

 A Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében ott lesz a hatodikos Méhes Máté, felkészítő tanára Fodor Anikó. A Poznaj slovenskú reč országos fordulójába is bekerült egy kislány a nyékvárkonyi iskolából, a harmadikos Kolláth Gayatri, akinek felkészítője Polácsek Mária.

A Katedra Irodalomversenyben országos döntőjében az iskolát két csapat is képviseli majd. A hatodikos Dusa Zsófi, Kironszká Lili és Kalina Krisztina valamint a hetedikes csapatban Nagy Boglárka, Kósa Lilla és Ambrus Kitti adhatnak számot tudásukról. Mindkét csapat felkészítője Fodor Anikó.

A nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola mottója: „Veled, érted, nem helyetted.” Ebben a szellemben munkálkodnak itt a pedagógusok és készítik fel tanulóikat arra, hogy megállják helyüket az életben nemcsak a továbbtanulás terén, de a emberileg is. Ezt sugallja az idézet is , amely az ide belépőket fogadja az iskola folyosóján, Móra Ferenc mellszobra felett: „… a kincset a szívében hordozza az ember.”

mora_ferenc-ai-nyekvarkony
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.