Négy pedagógus és mintegy negyven amerikai diák szorult az osztrák rendőrök segítségére Innsbruck közelében.
Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök vasárnap délután túrázás közben a hegyvidéki Kaunergrat természetvédelmi parkban.
Tizenegyen megsérültek szombaton az osztrák Karintia tartományban egy autóversenyen, a Feldkircheni járás területén, amikor az egyik jármű a nézők csoportjába csapódott.
A különbözet, főleg több gyermek esetén, szép kis summát tehet ki.
Biztosítva látja Ausztria gázellátását az OMV.
A 27 éves pilóta mögött csapattársa, a monacói Charles Leclerc végzett másodikként.
Az osztrák miniszter azt is jelezte, hogy Bécs igyekszik további tagállamokat gyűjteni a jogi beadvány támogatásához.
A tárcavezető bírálta Oroszországot, amely szerinte felelőtlen módon rémisztget nukleáris fegyverekkel az ukrajnai háború során.
Az uniós bíróság kimondta: a szabályozásban foglaltak állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek, amely semmiképpen nem igazolt.
Az osztrák külügy szerint az újságíró bejegyzése "ízléstelen és teljesen elfogadhatatlan".
Szlovákiában és Magyarországon még nem regisztrálták, de valószínűleg csak idő kérdése.
"A himlőgyanús eset megerősítve" - tudatta a Twitteren a bécsi egészségügyi hatóság.
Alexander Schallenberg elmondása szerint Ausztria helyzete teljesen más, mint a skandináv országoké. Ausztriát nem fenyegeti közvetlen veszély.
Az Ausztriába utazóknak már nem kell negatív tesztet, az oltásról vagy a betegség leküzdéséről szóló igazolást felmutatniuk az országba való belépéskor.
Karl Nehammer osztrák kancellár egy csütörtöki interjúban arról beszélt, ha a Gazprom nem tölti fel záros határidőn belül a tulajdonában álló ausztriai gáztárolóját, Bécs államosítani fogja az infrastruktúrát.
A legszembetűnőbb áremelkedést a megkérdezettek 81 százaléka a mindennapi bevásárlások terén tapasztalta.
Zelenszkij csütörtökön szólalt fel az ausztrál parlamentben, és ausztrál gyártmányú, négykerékhajtású, Bushmaster típusú járműveket kért.
Egy daruzott fémrúdkötegből kiesett egy rúd, eltalálta a 37 éves szlovákiai munkavállalót, aki életét vesztette.
Március 5-től az oltatlanok teszt nélkül is igénybe vehetnek számos olyan szolgáltatást, amelyet eddig csak a megfelelő igazolásokkal rendelkezők vehettek igénybe.
Életbe lépett Ausztriában az oltási kötelezettséget előíró jogszabály.